Köszönöm, hogy figyelemmel kísérik a munkámat.🙏👍
Öt és fél százalékos gazdasági bővülés esetén a gyermekes családok visszakaphatják a 2021-es személyi jövedelemadójukat – erősítette meg szerdai bejelentését Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban ma reggel.
️ A kormányfő kiemelte, a járványok és a népvándorlások korát éljük és ezekre a kihívásokra kell felkészülni.
️ Migránshadak dörömbölnek Európa minden ajtaján, a szárazföldi és a tengeri útvonalat lezáró ajtókon. A nemzeti konzultációban többek között az is szerepelni fog, hogy két évig – amíg a kontinens teljesen túl nem lesz a járványon – semmilyen migrációt ne engedjünk meg.
️ A migrációs politikának nem a migránsok befogadására kell összpontosítania, hanem átmeneti segítséget nyújtani a bajba kerülteknek.
️ Akik nem veszik fel a második oltást, azoknak érvénytelenítjük a védettségi igazolványát.
️ Akik részt vettek a járvány elleni védekezésben, azok 10 nap többletszabadságra jogosultak.
️ A kormányfő a minimálbéremelésről elmondta, 2010 óta is nagyot emelt a kormány, de ez még nem elegendő. A kormány által megcélzott 200 000 forintos határértékről korábban senki sem gondolta, hogy elérhetjük.
Köszönöm, hogy figyelemmel kísérik a munkámat.🙏👍
Megjöttünk Innsbruckba, közben láttuk Győrt is!
Nagy lehetőségek küszöbén állunk
️
Miskolc mindig is az első számú nehézipari egyeteme volt az országnak, amely több száz év képzési tapasztalatára építhet.
️ Jól tudjuk, hogy a felsőoktatás nem…
Múlt héten Vitályos Eszterrel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárával, Őri Lászlóval a Baranya Megyei Közgyűlés elnökével és Kővári Jánossal…
A járvány elleni sikeres védekezésnek köszönhetően a mai napon ismételten lehetőség nyílt arra, hogy hosszú idő után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmellett működő Tanácsadó Testü…
Migránshadak dörömbölnek Európa határain, a migrációs nyomás nő. Magyarország álláspontja világos, nem csak az illegális migrációt kell elutasítani, két évig semmilyen migrációt ne engedjünk.
A nemzeti konzultációban arról is megkérdezzük az emberek véleményét, hogy helyes-e visszaadni a gyermeket nevelőknek a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót.
A migrációs nyomás nő, ráadásul a migráció járvány idején különösen veszélyes.
Magyarország álláspontja világos, sőt, én keményíteni szeretném a magyar álláspontot. Azt javaslom, hogy két évig nem…
Mi, magyarok sosem voltunk se gyarmattartók, se rabszolgatartók.
Nekünk nincs ehhez kapcsolódó lelkiismereti problémánk - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.
5,5 százalékos gazdasági növekedés mellett a családoknak visszaadjuk az idén befizetett adójukat // Over 5.5% economic growth, we will return this year’s income tax to families