️ A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy országszerte rendkívüli esemény nélkül, a legnagyobb rendben zajlottak a március 15-i rendezvények.
️ A rendőrség vasárnap 18 óráig országosan közel 400 rendezvény békés lebonyolítását biztosította.
️ A nemzeti ünnep programjai közül a legtöbben – 180 ezren – a Kossuth téren tartott ünnepségen voltak, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
️ A Nyitott Parlament program keretében délután közel 1500-an látogattak el az Országházba, ahol a Szent Koronát, a Díszlépcsőházat és a Kupolacsarnokot is ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők.

A szabadságot nem adjuk fel - sem Brüsszelért, sem harminc ezüstért.

Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza!

A szabadságharcban ott álltak mellettünk székely testvéreink. Katonával, ágyúval, kitartással és erővel szolgálták mindig a hazát, óvták a nemzetet.
Akkor is, mint ma is, továbbra is számíthatnak ránk…

Meg fogjuk védeni Magyarországot!
👍Békemenet: 1️⃣8️⃣0️⃣ ezer
️Ukránbarát menet: 1️⃣5️⃣0️⃣ ezer
👉Többen vagyunk és győzni fogunk️.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média