A NATO-főtitkár világosan elkötelezte magát a háború mellett: európai csapatokat, katonai repülőket és hajókat ígért Ukrajnának!

Mark Rutte kijevi parlamenti beszéde egyértelművé tette, hogy a szövetség vezetése nem a békére, hanem a háború folytatására és kiterjesztésére összpontosít. A főtitkár konkrét katonai lépéseket helyezett kilátásba: „Csapatok a földön, repülőgépek a levegőben, hajók a Fekete-tengeren.” Ez európai katonák és milliárdos értékű haditechnika bevetését jelenti, ami a konfliktus további eszkalációját vetíti előre.

Rutte beszédének végén elhangzó „Slava Ukraini!” felkiáltás jól mutatja, hogy a NATO vezetése kizárólag Ukrajna érdekeit képviseli, ugyanúgy, ahogy a brüsszeli elit és a Tisza Párt is.

Ez a háborús elköteleződés elfogadhatatlan és rendkívül veszélyes Európa jövője szempontjából. Magyarország álláspontja ezzel szemben változatlan: a józan ész talaján áll, és elutasít minden felelőtlen katonai lépést.

Nekünk az ország békéje és a magyar emberek biztonsága az első! Nem engedjük, hogy életüket Ukrajnáért kockáztassák, és nem hagyjuk, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba!

A Fidesz a biztos választás!

Az elmúlt napokban Irene Montero, a spanyol baloldali Podemos egyik legismertebb arca, korábbi esélyegyenlőségi miniszter és jelenlegi európai parlamenti képviselő egy nyilvános rendezvényen szólalt…

Ez most még csak a mesterséges intelligencia műve, de rossz döntés esetén április 12. után valósággá válna!

A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

Elindult az országjárás. Tegnap Komáromban és Oroszlányban jártunk.
Mindenki tudja: a Fidesz a biztos választás!

Hány embernek kell még meghalnia Brüsszel migrációs politikája miatt?!

Brüsszel migrációpárti politikájával 10 éve folyamatosan arra bíztatja az Európán kívül élő embereket, hogy jöjjenek illegálisan…

Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben arról beszélt, hogy továbbra is folytatják Ukrajna támogatását.

A gond csak az, hogy miközben az Ukrajna melletti „rendíthetetlen elköteleződés”…

Szijjártó Péter:
A Tisza Párt már többször is igent mondott az Európai Parlamentben a brüsszeli migrációs politikának.
Mi nemet mondunk Brüsszelnek, és a magyarok biztosak lehetnek benne: amíg mi…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média