️ A Tisza Pártból kiugrott szakértő kitálalt: adóemelésekre és megszorításokra készülnek, miközben a kampányban mást mondanak.

Csercsa Balázs, a Tisza Párt volt szakpolitikai vezetője világosan beszélt: a nyilvánosságra került, több mint 600 oldalas dokumentum nem választási program, hanem egy úgynevezett konvergenciaprogram, amely kifejezetten a Brüsszellel való megállapodásra készült, az Európai Néppárt elvárásai mentén.

A dokumentum tartalma nem volt meglepetés a párton belül. A volt szakértő szerint összhangban állt azokkal a gazdasági elképzelésekkel, amelyeket korábban is lehetett hallani:
️ többkulcsos adó
️ vagyonadó
️ a cégek adóterheinek emelése

Vagyis: megszorítások és adóemelések.

Miközben befelé már ezekkel a tervekkel készülnek Brüsszel felé, kifelé egy teljesen más hangú, „választási gazdasági programot” kommunikálnak. A választóknak nem ezt a konvergenciaprogramot mutatják meg, hanem egy megszépített változatot. Ahogy korábban Tarr Zoltántól, a Tisza alelnökétől is hallottuk: „Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.”

Ez nem félreértés.
Ez nem kommunikációs hiba.
Ez tudatos kettős beszéd.

A magyar embereknek joguk van tudni, mire készülnek valójában azok, akik a választások előtt mást ígérnek, mint amit a háttérben Brüsszel felé vállalnak.

A Fidesz a biztos választás!

🤝Januártól rezsistop: a kormány átvállalja a hideg miatti többletfűtés költségeit.

A Tisza szerint ez „semmiség” – ők inkább kivezetnék az olcsó energiát, még ha az azonnali rezsirobbanást hoz is.…

️ Nincs új a nap alatt. Újabb korábbi tiszás árulta el, hogy a Tisza az Európai Néppárt kottájából játszik.

(...) “Ez valójában konvergenciaprogram, amely mögött rendszerint az Európai Néppárttól…

A 10 éves VándorTábor program a bizonyíték arra, hogy kis ötletből is lehet óriási közösségépítő erő!

A vándortábor örömöt ad, de tanít is: kitartásra, segítségnyújtásra, összetartozásra!

A VándorTábor…

A rezsicsökkentést kiterjesztjük. Ez a januári rezsistop. Miközben mi ezen dolgozunk, Brüsszel eltörölné az egész rezsicsökkentést, és kitiltaná az orosz gázt Magyarországról is. A tiszás Kapitány…

Az ukránok ma bekérették a kijevi nagykövetünket. Nem lepődtünk meg.

Újra kifogásolták, hogy nemzeti petíció keretében fognak a magyar emberek véleményt mondani arról a brüsszeli-kijevi szándékról,…

Nagy István, Igazság órája:
Brüsszel elhibázott zöldpolitikája veszélybe sodorta az uniós országok mezőgazdaságát. Mi a realitás talaján maradva agrártámogatásokkal és határozott érdekképviselettel…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média