Ne szépítsük: az antifasiszták erőszakos, szélsőséges terroristák!

2023-ban Budapesten fényes nappal vertek meg ártatlan embereket pusztán ideológiai alapon. Az egyik elkövető Rexhino Abazaj, alias „Gino”.

Magyarország már nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, de a francia hatóságok nem adták ki hazánknak, sőt szabadlábra helyezték.

Most viszont fordult a kocka: Németország is nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, így Franciaországban újra letartóztatták!

A tanulság egyértelmű: amit Magyarország kezdettől mond, az igaz.
Az antifasiszta erőszak nem „aktivizmus”, hanem terrorizmus – és ezt előbb-utóbb Nyugaton is kénytelenek belátni.

Humanitárius partnerségek a világ válságövezeteiben címmel tartottam előadást Kézdivásárhelyen. Olyan térségekről beszéltem, ahol a mindennapi biztonság nem adottság, hanem kihívás.

Azokat a…

A mai nagy brüsszeli gazdatüntetés elé:

- 20 százalékkal megvágott kassza
- megnyitott uniós piacok
- egyenlőtlen versenyfeltételek.

A gazdák okkal dühösek.

Tavaly még csak negyedikek voltunk, idén már a második helyen zártunk. 💪Hajrá, Csepel! ❤️
Köszönettel tartozunk a versenyzőknek, a mestereknek, a szurkolóknak és a sportvezetőknek egyaránt.👏🤝

Összevont poszt

Élőben az EU-csúcsról.

De jut majd a hübriszből mára is. Fogadkoznak a bürokraták, hogy addig nem mehetünk haza, ameddig nincs megoldva Ukrajna finanszírozása. Vagyis a háború finanszírozása.
Ehhez pedig mi, magyarok nem…

Gyimesfelsőloki Szent Erzsébet iskola gyermekei karácsonyi műsort adnak az anyaországi meghívás során.
A napot szentmisével kezdtük Gábor atya meghívására.
Áldott karácsonyt kívánok mindannyiuknak!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média