A német fiatalok nemet mondanak a sorkatonaságra!

„Nem akarunk ágyútöltelékként végezni a katonai szolgálat során, és nem fogjuk tétlenül nézni, ahogyan minket véletlenszerűen osztanak be ölni és meghalni.”

Németországban pénteken országos tiltakozónapot szerveznek az ifjúsági és diákszervezetek a kormány kötelező katonai szolgálatra vonatkozó tervei ellen. A Bundestag ugyanazon a napon szavaz a sorkatonai szolgálatról szóló törvényjavaslatról, amely újra bevezetheti a fiatal férfiak besorozását ️.

️ Az indok? Az ukrajnai háborúra hivatkozva próbálják igazolni a katonai felkészülést .

Európában egyre nő a háborús pszichózis, nemrég maga Ursula von der Leyen is arról beszélt, hogy az EU-nak 2030-ra fel kell készülnie egy európai-orosz háborúra. A háborús elit a frontra küldené az európai fiatalokat, amihez minél több tagállamban szükséges a sorkatonaság bevezetése.

Emlékezhetünk, a Tisza Párt honvédelmi „szakértője”, Ruszin-Szendi Romulusz már korábban is így nyilatkozott: „Berántunk mindenkit azonnal” – ne legyen tehát kétségünk, hogy Brüsszel bábjai szó nélkül teljesítenék a háborúpárti főnökeik kérését.

A magyar kormány ezt élesen elutasítja! Magyarország a békét választja ️. Ellenállunk a brüsszeli nyomásnak, és nem engedjük, hogy fiataljainkat a frontra vigyék!

Tisza-féle megszorító csomag: veszélyben az ingyenes egészségügy!

A Tisza Párt nyilvánosságra került terve szerint az egészségügyben megszűnne az ingyenes állami alapellátás, és minden…

Ma a Ludovika Collegium szakkollégistáival beszélgettem – inspiráló, őszinte és tartalmas párbeszéd volt. A fiatalok véleménye nemcsak fontos, hanem nélkülözhetetlen ahhoz, hogy felelős döntéseket…

Meddig tűri még az Antifa mozgalmat Európa?

ℹ️ Németországban a Nius jobboldali konzervatív online médium napokban megjelent tényfeltáró cikke szerint német kormányzati szervezetek különböző…

Brüsszel egyedüli felmutatható eredménye, a háború elmúlt 4 éve alatt, hogy sikeresen akadályozták a békefolyamatot és emberéletekben, elfoglalt területekben és lerombolt városokban mérhető módon…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média