A kijevi elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak százmilliókat „nyúlt le” a nyugati adófizetők pénzéből, amit segélyként küldtünk – és a baloldali média mindezt eltussolja!

Tucker Carlson amerikai televíziós műsorvezető szerint a Wall Street Journal szerkesztősége hónapok óta visszatart egy cikket, ami részletezi Jermak személyes korrupcióját.

És hogy miért nem hozzák le?
Mert a lapot tulajdonló Murdoch család politikai okokból nem érdekelt a békekötésben, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a Trump-féle béketervet Kelet-Európában.
Ezért aztán inkább védik Jermakot, nehogy kiderüljön, hogyan tűntek el százmilliók a „segélyekből”.
Pontosan ez történik, amikor a média nem tájékoztat, hanem politikai érdekeket szolgál!

Ugyanez a hozzáállás jelenik meg a baloldali médiában világszerte – csak néhány példa az elmúlt időszakból:
A BBC meghamisította Trump elnök beszédét.
A brüsszeli Politico egyik napról a másikra megváltoztatta a magyar választással kapcsolatos előrejelzését, mert az eredmény nem illett bele az eddigi narratívájukba.
Most pedig a Wall Street Journal politikai érdekből tart vissza tényeket.

De ne legyen cseppnyi kétségünk sem: a magát függetlenként beállító, de valójában külföldről pénzelt magyarországi média ugyanígy működik.
Ugyanaz a hálózat, ugyanaz a módszer: torzítás, elhallgatás, hazugság. Azt a „zenét játsszák”, amit a megrendelő kér a pénzéért.

„A szabadság nem örökség, hanem feladat” – mondta ma Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese, A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és…

A kommunizmusban nem volt ilyen nyelvi leleményesség: itt a Demokratikus Reziliencia Központ.

Papíron orosz fenyegetésre hivatkoznak, a gyakorlatban cenzúra és aktivistagépezetet építenek.

Éves meghallgatás az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságában.

Áttekintettük az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokat és a következő időszak feladatait.

Minden európai vitában határozottan…

A tiszás Lakos Eszter meglátta a lehetőséget az új brüsszeli cenzúra programban.

Közösen kérjük és kívánjuk: legyen béke!

Tilki Attila képviselőtársammal és Kazsuk Csaba polgármesterrel felavattuk a “Béke” szobrát Aranyosapátiban. A beregi települések rendkívüli módon álltak helyt…

Flex gyárátadó, Zalaegerszeg.
Ami itt épül az nemcsak ma, hanem holnap is működni fog. Amíg nemzeti, jobboldali kormánya van Magyarországnak, ezt garantálom!

Haladéktalanul el kell kezdeni a 8-as út gyorsforgalmi úttá történő bővítését!

A 8-as út nem csak az itt élőknek, de az egész Dunántúlnak fontos, ez az az út, ami összeköti az Unió legfejlettebb…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média