A lengyel külügyminiszter arról beszélt egy interjúban, hogy Ukrajna azt tervezi, még három évig folytatja a háborút, és Európa feladata az ehhez szükséges erőforrások biztosítása.

Ugye ismerősek valahonnan Radosław Sikorski mondatai? Ugyanazt mantrázza, mint Brüsszel!

Miután az USA kiszállt Ukrajna finanszírozásából, a háború ügyében Európa magára maradt. Az uniónak pénze ugyan nincs, de „remek” ötlete akad: az európai emberek fizessenek több adót, hogy abból tudják tovább pénzelni a háborút! Brüsszel hazai bábjai természetesen végre is hajtanák ezt – már napvilágot láttak a terveik arról, hogyan adóztatnák meg a magyarokat, ha kormányra kerülnének.

Nem hagyjuk, hogy külföldről akarják megmondani, mit kell tennünk! Hazánk támogatja Ukrajna szuverenitását, elismeri az önvédelemhez való jogát, ugyanakkor a kormány kizárólag olyan döntéseket támogat, amik Magyarország és a magyar emberek érdekeit szolgálják. Bármekkora nyomást is helyeznek ránk Brüsszelből, továbbra sem szállítunk fegyvereket, nem a háború folytatásában gondolkodunk, hanem a béke szükségességét hangsúlyozzuk!

Kölcsönös bizalom, ésszerű együttműködés, közös siker.

Ez Vecsés és a Magna kooperációjának üzenete, amely azon túl, hogy beszállítója lesz a prémium autómárkáknak, többek között a BMW-nek és a…

Gyulán ünnepélyesen átadtuk a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat, elismerve a tehetséges fiatalok kiemelkedő tanulmányi eredményeit és közösségi munkáját.
Gratulálunk minden díjazottnak!

Orbán Viktor – Washington –
A család központjában az édesanyák biztonsága áll, tőlük függ a nemzetünk jövője. Ezért különösen fontos és jóleső érzés, hogy egy őket érintő segítséget vezethettünk be: a…

Ha valaha tudtak a magyarok üzletet csinálni Amerikában, akkor az éppen most van, és ha valaha volt kedvük amerikai cégeknek Magyarországra jönni és itt próbálkozni, hozzájárulni a magyar gazdaság…

Orbán Viktor – Washington –
Brüsszelből hatalmas rajtunk a nyomás, hogy belépjünk abba a háborúba, ami nem a mienk. A magyarok pénzét is Ukrajnába akarják vinni. Ezt én nem hagyom.

Rendkívül fontos, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy ők is felelősek a saját egészségükért. Ugyanis az életmódunk csaknem háromszor akkora hatással van az egészségi állapotunkra, mint az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média