️ Karácsony Gergely több hetes nyári szabadságát tölti, így honnan is tudná, mi történik a Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítésekor a fővárosban...

Az idei augusztus 20-i tűzijáték előkészítése a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan zajlik. A látványtér idén is a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjed, a lezárások pedig az érintett hatóságokkal egyeztetve, a lakosság kellemetlenségének minimalizálásával valósulnak meg. Az érintett hidak csak a tűzijáték és a drónshow idejére, valamint a mentesítés alatt lesznek zárva, a gyalogosforgalom folyamatosan biztosított.

Karácsony Gergelynek második ciklusát töltő főpolgármesterként hivatalból tudnia kellene arról, hogy a műszaki telepítéshez szükséges zárási terv – a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Budapest Főváros Kormányhivatala mellett – a Budapesti Közút Zrt. bevonásával készült el. Így a rendezvény ebben az évben is rendelkezik a BKK Zrt. – azaz áttétesen a Fővárosi Önkormányzat – tulajdonában álló Budapest Közút Zrt. hivatalos hozzájárulásával. Tehát mindaz, ami a zárás kapcsán történik, az a Fővárosi Önkormányzat bevonásával és jóváhagyásával történik.

Némileg ironikus, hogy a főpolgármester most a lezárások miatt aggódik, miközben a döntései miatt hetek óta brutális dugók vannak a városban… Vajon melyik okoz nagyobb kellemetlenséget: egy félórás, több százezer ember által várt és követett tűzijáték vagy a nyári szünidő kezdete óta tartó, a fővárosban közlekedők mindennapjait megkeserítő, a korábbiaknál is hatalmasabb torlódások?

Bízom benne, hogy Főpolgármester úrral egyszer eljutunk odáig, hogy a nemzeti ünnepeink ne vörös posztók, hanem mindannyiunk közös pillanatai legyenek.

A Szent István-napi rendezvénysorozat augusztus 16-tól 21-ig, tehát hat napon át, 19 helyszínen több száz ingyenes programmal várja az ünnepelni és szórakozni vágyókat – célunk, hogy mindenki biztonságban és élménydúsan tehesse ezt!

Csaknem ezer vállalkozás már a partnerünk az államilag támogatott gazdaságélénkítésben. A cél, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozás előre léphessen.

A tiszások azt hiszik, hogy le tudnak minket győzni.
De nem.
Részletek, tények kommentben.

👶 Tudtátok, hogy a magyar másfél éves gyermekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt?
És hogy 2012 és 2017 között a napi 4 óránál is több képernyőidő aránya 38%-ról 97%-ra ugrott? Ezek a…

Augusztus 20-án államalapító Szent István király emléke előtt tisztelgünk és ünnepeljük Magyarország születésnapját.

Településeink is várják az ünneplőket:

Fót – Augusztus 19-én: koszorúzás,…

Ma reggel Mosonmagyaróváron, a Nyugat-Dunántúl egyik meghatározó építőipari vállalatánál, a Lajta-Duna Építő és Vízszigetelő Kft.-nél kezdtem a napot.
A cég 2008-ban indult el a piacon, és azóta…

Falusi utcák, járdák, játszóterek, kultúrházak, orvosi eszközök, falubuszok...

Csak néhány példa arra, hogy mennyi mindent támogattunk a Magyar Falu Programban!

Hajrá, Komárom-Esztergom vármegye…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média