🏴Kegyelettel őrizzük az áldozatok emlékét.
️ Holokauszt-emléknap – Emlékezünk, felelősséget vállalunk, kiállunk 
️
Ma, április 16-án a holokauszt magyar áldozataira emlékezünk. Több százezer zsidó honfitársunkat pusztított el a gyűlölet – nemcsak emberi életeket, hanem közösségeket, kultúrát és egy egész jövőt vettek el.
Sztáray Péter, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen kiemelte:
👉 Izrael célkeresztbe állításának normalizálása a zsidóság célkeresztbe állítását normalizálja.
A magyar kormány elutasít minden formájú antiszemitizmust és kettős mércét – legyen az az utcán vagy nemzetközi szervezetek falai között.
️ A zsidó közösség biztonsága nem alku tárgya. Ez nemcsak kormányzati, hanem alkotmányos és erkölcsi kötelességünk is.
A múlt emléke nem lehet néma. Ha valóban azt akarjuk, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg, akkor tanulnunk kell belőle – és ki kell állnunk egymás mellett.
️ Emlékezünk a veszteségekre. Harcolunk a gyűlölet ellen. Megőrizzük a közös jövőt.
🏴Kegyelettel őrizzük az áldozatok emlékét.
Tudtátok, hogy Kollár Kinga a budapestieket is elárulta? Nézzétek!
A siker receptje a folytatás.
Ukrajna művelhető földterülete akkora, mint az egész Európai Unió földterületének a harmada. Ukrajna uniós csatlakozása esetén megváltozna a földalapú támogatások…
“Mondjátok el fiaitoknak”
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
Kollár Kinga röhögcsélve bevallotta: a Tisza Párt és Brüsszel összeesküdtek a magyarok ellen.Kolláréknak, Magyar Péteréknek menniük kell
️Ennyi.
☝️ Az Európai Bizottság legképmutatóbb akciója az, amit a magyar egyetemek, oktatók és hallgatók ellen folytat. A Pannónia Ösztöndíjprogram ezt hivatott kompenzálni, nagy sikerrel.
Magyarország és a Gripen vadászgépeket gyártó SAAB-csoport együttműködése nyomán a levegőben is meg tudjuk védeni a saját biztonságunkat! Ráadásul az eddig 14 harci repülőgép mellé, most 4 újabb…
Hiába akarnak elgáncsolni bennünket. Mi ezt nem hagyjuk, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk!
- Orbán Viktor -