Megérkeztünk, a 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-es nemzetközi vallásszabadság-csúcstalálkozóra.
❤️❤️
Megérkeztünk, a 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-es nemzetközi vallásszabadság-csúcstalálkozóra.
Ennek komoly esélye van, hajrá Puskás Aréna!
Mely csapatokat látnátok legszívesebben egy budapesti Bl-döntőben?
Csányi azt mondta az M4-interjúban, hogy nem titkolt cél a döntő megpályázása, a…
A Momentum nemi kvótát vezet be.
Ezek szerint ők is férfiban és nőben gondolkodnak.
Mit szólnak ehhez a brüsszeli haverok?
Találkozó a volt iskolaigazgatómmal, Dr. Szabó Balázsné Gizi nénivel.
A tanárnő 1973 és 1993 között volt a Szent István (akkor I. István Közgazdasági Szakközépiskola) szakközép igazgatónője.…
"A véradó szolgálattól rendszeresen járjuk a honvédségi laktanyákat! Rájuk mindig lehet számítani. Csak csendben jegyzem meg bizonyos katasztrófahelyzeteknél is rendszeres a munkájuk, ahol például nem…
️Ezúttal összesen mintegy 40 millió forint pályázati támogatásban részesülnek Nemesnádudvar és Vaskút nemzetiségi önkormányzatai️ A forrást az önkormányzatok a helyi köznevelési intézmények…
✍️"Szegény Lánchíd! Nehéz szabadulni a Lánchidat övező szomorú históriáktól. Kezdve azzal, hogy boldogtalan…