„Én nem tudnék élni ebben a nyomorban.” Írta egy kedves hozzászóló egy előző posztomra, ahol az erdélyi havasi emberekről írtam. Megmutattam a hegyi csángó barátaimnak. Ezek a havasi emberek azt üzenik neked kedves hozzászóló:
Ők azt gondolják a te életed a nyomor, ahol ki vagy szolgáltatva a pénznek. Ha elzárják az áramot, vagy begyűrűzik a háború holnap, véged! Mit sem ér a vaskos bankszámlád, amitől te a biztonságot reméled. Ha bármi beüt, nem tudod megetetni többé a szép (gazdag) családod, de fűteni sem tudsz és inni sem tudsz adni nekik, a minimális létszükségletüket sem fogod tudni biztosítani. Ők, ezek a szerinted nyomorban élő emberek csak leporolják a petróleumlámpát és élnek vígan és bőségben, ahogy néhány éve, mikor még nem volt áram a havasi falucskában. Nincsennek és soha nem is voltak kiszolgáltatva senkinek és semmilyen hatalomnak, anyagi függetlenségben, szabadságban élnek. Itt saját forrása van minden háznak, onnan az ivóvíz, de forrás van szénsavas is és sós is. Ha éhes, levágja a marhát, disznót vagy a bárányt, csirkét, nyulat, kacsát, pulykát, gyöngyöst, galambot, amit nevelt és amihez éppen kedve van. Issza a tehén, kecske, vagy juhtejet, amit éppen kíván, készíti belőle a túrót, sajtot, tejfölt és a vajat, ordát, zsendicét. A tyúk alól veszi a tojást, kemencéjében süt kovászolt pityókás kenyeret, kalácsot az erdei gyümölcsökből készíti a lekvárt és a szörpöt és pálinkát is bőven és a havasi gyógynövényekből a teát, a gyógyszereket. Az erdő adja a gombát, a mézet és az építőanyagot, de a tűzifát is, a sebes vizű kristálytiszta patakok a halat és a rákot és ha vadhúsra vágyik, hát az is akad itt bőven. A havasi legelők adják az állatoknak a füvet és télire a finom, illatos szénát. A lent megtermeli és a gyapjút hasznosítja, abból készít ruhát magának, ha nincs benzin, befogja a lovat, de azzal szánt is és sok mindent megtermel magának. Padlása tele van kolbásszal, sonkával, szalonnával, a csűr szénával és gabonával, a fásszín három évre való tűzifával. Esténként összeülnek és tévé híján, beszélgetnek, mesélnek, énekelnek, játszanak, varrnak, hasznosan szórakoztatják magukat, közben játékosan átadják gyermekeiknek, a legendákat, verseket, énekeket, népművészetet. Gyermekeik gyönyörű ózon dús havasi legelőkön játszanak, csörgedező hegyi patakban fürdenek, látnak minden nap kiscsirkét, pulykát, kacsát, csikót, borjút, gidát, bárányt és lassan, szépen, szeretettel, játékosan, szüleik átadják nekik ezt az ősi tudást, a titkot, a képességet a BOLDOG ÉLETRE. Azt üzenik neked: „Hát ilyen ez a nyomor errefelé.” És azt: „Te a pénz rabszolgája vagy, azon tartanak láncon. Ha bármelyik csapot elzárják, abban a pillanatban véged, még nagyobb nyomorban fogsz élni mint ma, ha egyáltalán megtudsz élni”