A Holokauszt80 emlékév programsorozat keretében ma két táblát avattunk a kerületi zsidóság életének és a településrészek fejlődésében pótolhatatlan munkásságuknak szemléltetéseként, egyúttal örök mementóul annak a szörnyűségnek, aminek sohasem lett volna szabad megtörténnie. Hiszem, hogy a múlt el nem feledésével annak hibái is elkerülhetőek a jövőben, ezért kell felhívni a következő generációk figyelmét rá, egy élet kioltása soha nem lehet megoldás a gondokra.

Hálás szívvel köszönöm Dr. Goldberger Tamás helytörténeti kutatónk fáradságos munkáját a XVI. kerületi zsidó közösség múltjának feltérképezésében, így születhetett meg az egykori mátyásföldi zsidó imaház és a sashalmi zsidó temető helyén a múlt bemutatása.

Fogadjuk meg Dr. Grósz Andornak, a Mazsihisz elnökének intelmeit, aki beszédében a fékevesztett gyűlölet elharapódzásának veszélyeiről beszélt, a józan ész hangja helyett. Tegyünk meg mindent, hogy többé ne veszélyeztessék embertársaink létét holmi homályos, erőszakos eszmék.

Tűz ütött ki egy többszintes amerikai konyhás családi ház nappalijában kedden kora délután, Budapest tizenegyedik kerületében. A tűz átterjedt a födémre is. A lángokat a fővárosi hivatásos tűzoltók…

Néhány nap és lezárul a spanyol-belga-magyar trióelnökség, kezdődik a lengyel-dán-ciprusi.

Ma jelképesen átadtam az elnökséget lengyel kollégámnak, Adam Szlapkanak.

Megjelent Mező Gábor új könyve, A sajtó megszállása, amely a Megszállás-trilógia harmadik része.

A kötet a Kádár-diktatúrában működő besúgóhálózatról, a sajtó einstandolásáról, az újságírók és írók…

A Századvég Hallgatói Közösség újabb találkozója december 14-én került megrendezésre, ahol a résztvevők ismét bizonyították, hogy milyen lelkesek és nyitottak a találkozásra. 🤝

Az eseményt Kenyeres…

Szülőként átélni a gyermeked elvesztését, valószínűleg a legnagyobb borzalom a világon. Till Tamás szülei ennél is többet szenvedtek: hosszú időn keresztül sem jött a megnyugvás, a bizonytalanság…

A napokban több száz segélycsomagot adtunk át a csádi árvizek károsultjainak megsegítésére.
Az adomány női higiéniai cikkeket, háztartási eszközöket, taneszközöket, tisztasági csomagokat, valamint…

Patrióta YouTube csatorna – Orbán Viktor exkluzív interjú
Szerdán 16:30-kor! A miniszterelnök beszél a világrendszerváltásról, Trump győzelmének hatásáról, a háború végéről és Magyarország 2025-ös…

🏳️‍ NAVÉGRE!
Egyre “sokszínűbbek” a kocsmasportok: a darts történetében MOST először lép transznemű játékos a tábla elé az idei PDC világbajnokságon.
🫃Ő itt Noa-Lynn van Leuven.
Noa férfiként…

sajtóközlemény Új európai ombudsman a diszkriminációmentességért

Az Európai Parlament plenáris ülése hétfőn értékelte Emily O’Reilly európai ombudsman tevékenységét, kedden pedig megválasztotta…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média