Az elmúlt időszak egyik legnagyobb ès legjelentősègteljesebb útfelújításának is pont került a vègère, jóval a kivitelezési határidő előtt átadhattuk a kiemelt forgalmat bonyolító, 1022 méter hosszú, sashalmi Thököly utat.

A közel 600 millió forint összköltségű, teljes egészében kormányzati támogatásból finanszírozott felújítás során mintegy 900 méternyi csapadékcsatorna, 51 víznyelő, 2 új gyalogos-átkelőhely és több mint 3000 négyzetméter térkő járda is épült.
Ahogyan Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő összefoglalta, valójában Sashalom főutcáját sikerült méltó módon felújítanunk a kerületrész közelgő 100 éves évfordulójára.
Az pedig így november vége felé külön öröm, hogy a lakosok immár zavartalanul közelíthetik meg a piacot, és kezdhetik meg az ünnepek előtti készülődést.

Mint többször is írtam róla, a Rózsa utca és a Magtár utca mellett ez a harmadik út, amit a főváros helyett újít fel a Kertváros, ezek elkészültével Sashalom, Rákosszentmihály és Cinkota kiemelt jelentőségű útjain lesz komfortosabb és biztonságosabb a közlekedés.

Összevont poszt

A szankció egy lépés a háború felé. Mi a béke pártján állunk!

A szankció egy lépés a háború felé.

Mi a béke pártján állunk!

A szankció egy lépés a háború felé. Mi a béke pártján állunk!

Felhívás! Barátaim! Nem csináltam és nem is tervezek csinálni új profilt, vagy oldalt. A libsik csináltak egy kamu profilt a nevemmel. Jelentsétek légyszi. Kommentben a linkje.

Gyerekek, ezek a borzasztó alpári szövegek hogyan segítenek a tanáraitokon?????

Vita felett áll, a pedagógusok helyzetén, anyagi és egyéb megbecsülésén javítani kell, az elmúlt években ez javul is,…

Kung Fu és Wushu Magyar Bajnokság Mosonmagyaróváron
Nagy tisztelettel és örömmel érkeztem ma délelőtt Mosonmagyaróvárra, a Kung Fu és Wushu Bajnokság döntőjének helyszínére, ahol személyesen…

️Érdekes információk jelentek meg a sajtóban:



👉A Reuters, uniós forrásokra hivatkozva, azt közölte, hogy az Európai Bizottság még idén feloldhatja a Magyarországnak szánt több milliárd eurós…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média