Ébresztő! Épül a Magyar Péter-féle önkény!
️Nem véletlenül választottuk június 28-át a kommunizmus XVI. kerületi áldozatainak emléknapjává, hiszen a sötét, vörös diktatúra 69 évvel ezelőtt ezen a napon, egy csendes hajnalon vette el életét a kerület szülöttének, 1956 mártírjának, Tóth Ilonkának. Hajlamosak vagyunk a kommunista diktatúra bűneinek felsorolása során kizárólag a golyó vagy kötél által kivégzett hősökre gondolnunk, pedig nincs a Kertvárosban, sem az országban olyan család, ahol a közös emlékezet ne tartana számon meghurcolást, vagyonelkobzást, kisemmizést, megfigyelést, jelentést, vegzálást, karrierek szándékos ellehetetlenítését. Alig több mint negyven év, mégis múltunk egyik legtöbb szenvedéssel, a polgárok és hazánk testi-lelki megnyomorításával járó időszakaként vonult be ez az időszak a történelmünkbe.
A megemlékezésen értesültem róla, hogy a tavalyi évben 1500-nál is több gyermek jött el meglátogatni Tóth Ilonka Emlékházát. Számunkra, akik akár testközelből tapasztaltuk, akár nem sokkal a rendszerváltást követően ébredtünk tudatunkra már-már banálisan egyértelműnek hat a múlt ezen szeletének felemlegetése, ám talán nem is sejtjük, mennyire fontos, hogy a jövő nemzedéke is tisztában legyen éppen úgy a rég-, mint a közelmúlt történéseivel, azokkal az országokat és társadalmakat formáló erőkkel, amelyek lopakodva, sunyin, végül a demokráciákat tégláról téglára lebontva egy-egy ideológia mentén önkényuralmi rendszereket építenek ki.
Vigyázzunk, legyünk éberek, ne hagyjuk, többet ne történhessen meg ilyen gazság sem velünk, sem sehol máshol a világban.
Soha többet diktatúrát!
/posztok.hu







️Igen, ez az a kormány, ahol helyettes államtitkári posztot kapott az a politikus (Bart István), aki szerint jó hír, hogy MAGYARORSZÁG ÉLEN JÁR A…

Hogy is szokta mondani, miniszterelnök úr? „Hazudnak reggel, délben meg este. Hazudnak minden hullámhosszon.“