Kettős jubileumot ünnepel az Árpádföldi Református Egyházközség, hiszen idén 90 éves a templomuk és 10 éve önálló a gyülekezet.

A legnagyobb öröm, hogy a közösség az évek alatt úgy megnőtt, hogy a két termet ma már a vasárnapi istentiszteleteken is össze kell nyitni. Polgármesterként számomra ez a legjobb hír, látni, hogy a templom megtelik hívőkkel, akik őrzik és továbbadják az értékeket.

A Kertvárosban már 20 éve alapelvünk, hogy támogatjuk a történelmi egyházak fejlődését. Jó látni, hogy a pályázatoknak, az adományoknak és az önkormányzati segítségnek köszönhetően a támogatás a legjobb helyre került, és a templom teljesen megújult. Óriási a változás attól az időszaktól, amikor még az udvari kézi harang hívta a híveket, addig, hogy ma már elkészült az új harangtorony is.

A lényeg az, hogy egy aktív, élő közösség tölti meg tartalommal ezt a helyet. Amíg ez így van, biztosak lehetünk a jövőben. Találkozzunk ugyanitt 10 év múlva, a 100 éves évfordulón is!

️Június 12. közeleg, a migrációs paktum pedig élesedik…
Nem lehet tovább hallgatni!
A kormánynak egyértelműen ki kell mondania, hogy nem kockáztatjuk a magyar emberek biztonságát és nem adjuk fel hazánk…

Tartson ki, Elnök úr! Ma sokan álltak ki Sulyok Tamás mellett a Sándor-palotánál.

Példátlan az a támadás, amit Magyar Péter indított minden közjogi vezetővel szemben. Nem sértettek törvényt, minden…

Kudarc?? Három nap alatt kétszer is utcára vonultak a patrióták! Pénteken a migrációs paktum, vasárnap pedig a Magyar Péter-féle önkény ellen. Köszönjük a civil szervezőknek!
Magyar Péter pénteken a…

Kiállunk az államfő és a magyar demokrácia mellett!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média