Barni fejese még mindig top! 
A tragikusan fiatalon, 21 esztendősen motorbalesetben Mátyásföldön elhunyt Király Miklósról emlékeztünk meg ma halála 100. évfordulóján, és helyeztük el koszorúinkat az édesapja állíttatta emlékműnél.
A megemlékezést követően a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központtal igen jó és kollegális viszonyt ápoló Kistarcsai Kulturális Egyesület munkatársainak jóvoltából láthattunk bele egy picit jobban nem csupán a Király család múltjába, de Egyesületük értékmentő tevékenységébe is.
Talán kevesen tudják Önök közül, de Király Miklós édesapja közel 20 éven keresztül volt a Kistarcsán üzemelő Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Részvénytársaság egykori gyár- és vezérigazgatója, amely vállalat gyártotta annak idején a Budapest és Gödöllő között kialakítandó helyi érdekű vasútra, azaz a mostani H8-as HÉV-vonalára szánt járműveket. Bár a nagypolgári család Kistarcsán élt, támogatták a rákosszentmihályi izraelita hitközség templomának pénzügyi alapját, az édesapa társelnöke volt a rákosszentmihályi munkásiskola alapítását és fenntartását végző egyesületnek, sőt 1920-ban a cinkotai választókörzetben indult képviselőjelöltként a Független Kisgazdapárt színeiben.
Nap mint nap elhaladunk e mellett az emlékmű mellett, de ma a felvésett, egykor Kistarcsához kötődő névhez megannyi nagypolgári, érdekes, egy már letűnt kort idéző történet is társult.
Az ilyen alkalmak miatt vagyok leginkább hálás a Helytörténeti Központunk fáradhatatlan kollégáinak, akik nem csupán kutatják, de megőrzik, dokumentálják, bemutatóikkal, kiadványaikkal, előadásaikkal továbbadják, sőt a fiatalabb generációk nyelvére is „lefordítják” az elmúlt évszázadok, évtizedek feledéstől megmentett emlékeit.
Barni fejese még mindig top! 
Évekig hallgattuk a baloldaltól, hogy a sajtószabadság a demokrácia egyik legfontosabb alapja, és hogy a médiapiac legkisebb torzulása is veszélyezteti a nyilvánosság sokszínűségét.
Most pedig egy…
Gyorsan eltanulta Berlinben és Párizsban! Hétköznapi emberek ezrei tüntetnek a migrációs paktum bevezetése ellen, az új magyar miniszterelnök meg kineveti őket.
Magyar győzelemmel zárult a finnek elleni barátságos mérkőzés!


Szép volt, fiúk! 
Kert,virágok és színek eső előtt .
Lesz eső, és mikor?
Ez az igazi kérdés…
Így működik a tiszás filmszínház: szándékosan hergeld az embereket, hogy elkészíthesd azt a hamis videót, amivel “bizonyítod”, hogy egy agresszív tömeg tüntetett ellened.
Egyértelmű volt, hogy ez a…
Magyar Péter ismét bebizonyította, micsoda államférfi!
️ Sokat elmond, hogy amíg mi a migrációs paktum ellen tüntetünk, ő bohócnak nevez minket és kineveti a tömeget. Miért nem jött le ő is? Inkább a…
Ennyi volt
Vége a magyar szuverenitásnak
A nyugat diktál, Magyarország végrehajt és papírozik.
Kiderült… Brüsszel benyújtotta a számlát!
Június 3-án megjelent az „országspecifikus ajánlás”. Nincs mit szépíteni: ez több mint aggasztó!
Na de mit is kíván Brüsszel?
Szűnjön meg a kamatstop!
Szűnjön…