Dr. Bernáth Attila, az interneten is olvasható önéletrajza szerint (karcolgató) írót, (amatőr) műfordítót, (külsős) újságírót, történelem-magyar szakos tanárt látogattam ma meg kilencvenedik születésnapja alkalmából, hogy átadjam magam és a Kertváros lakosainak jókívánságait.

Attila bátyám küzdelmes életutat tudhat magáénak, ám a hite, kitartása, tenniakarása sosem hagyta el. Feleségével 63 éve élnek boldog házasságban, frigyükből egy fiúk született, aki két unokával örvendeztette meg őket, ám manapság sem kell a gyermeki kacajt nélkülözniük, hiszen dédszülőként két dédunokájuk rendszeresen meglátogatja őket.

Szalkszentlászló szülötte nehéz gyerekkorából erőt merítve sosem adta fel álmait, még a kommunista hatalomátvétel sem tudta elnyomni tanulás utáni vágyát, vasakarattal, munka mellett, sokszori elutasítás után, de negyven évesen diplomát szerzett az ELTE-n, majd később ezt egy doktori címmel is megfejelte.

A Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal kitüntetett Attila nagy szenvedélye azonban a műfordítás, Petőfitől kezdve Kosztolányin át a magyar irodalom nagyjait ültette át németre és angolra, mint ahogyan nyugati szerzők munkáit is megismertette saját átiratában a hazai olvasókkal.

Életfelfogása, humora ennyi év elteltével sem hagyta el, ahogyan fogalmazott: „jóból is megárt a sok, hát még az évekből”. Az embert hajtó belső tűznek legeklatánsabb leírását Arthur Millernél találta meg, jelesül mindannyiunk vágyunk rá, hogy nyomot hagyjunk a világban. Pezsgős koccintásunk során azért az élet szintúgy igen fontos dolgaira, a családra, nőre, szabadságra, örömre, egészségre, költészetre, szerelemre és igazságra emeltük poharunkat.

Isten éltesse sokáig, Attila bátyám!