A Nemzetiségi Bizottsági meghallgatáson vettem részt, ahol beszámoltam arról, hogy fontos és előremutató lépéseket tettünk a Magyarországon élő nemzetiségi közösségek támogatása érdekében.
Újabb programpont halad szépen a megvalósulás útján a Fejlődő Kertváros V. vállalásai közül, hiszen a 11. pontban tett ígéretem - „HÉV-metró összekötés további szorgalmazása. A metró járjon Cinkotáig!” - újabb fázisába lépett.
Örömmel jelenthetem, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára tájékoztatása szerint, az októberi projektbontást követően 2 pályázó versenyez az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésének jogáért. A hiánypótlások benyújtása után februárban pedig várhatóan már az eredményhirdetésre is sor kerül. Egy szó, mint száz, lépésről lépésre szépen haladunk a megvalósulás felé a metró meghosszabbításával.
Fejlődő Kertváros, nincs megállás!
/posztok.hu




Dr. Pásztor Bálinttal és Góli Csillával ellátogattunk a Szabadkai Városi Könyvtárba. 
