Adventi készület Váckisújfaluban.
️
Az idén is sokan gyűlhettünk össze Gyulán, hogy meggyújtsuk advent első gyertyáját. A hit, a remény, az öröm és a szeretet nevében kezdődik a várakozás négyhetes időszaka. Mindenkinek azt kívánom, hogy erőben, egészségben tudjon készülődni karácsonyra. Áldott ünnepeket kívánok mindenkinek! 
Meggyújtottuk az első gyertyát a város adventi koszorúján 
Már helyükre kerültek, és ünnepi díszbe öltöztek a város karácsonyfái, kigyúltak az ünnepi fények, és ahogyan ez lenni szokott, az első adventi vasárnapon élettel, nyüzsgéssel telt meg a sétálóutca. Az egyházak képviselőivel közösen meggyújtottuk a városi koszorún az első gyertyát, a Kossuth téren pedig a katolikus iskola tanulói énekszóval köszöntötték az adventi koszorúvá varázsolt körforgalomban kigyúló fényeket, ezzel hivatalosan is elkezdődött Gyulán az adventi programok karácsonyig tartó sora.
Gyulán idén sem szűkölködünk ünnepi programokban, és tényleg szinte mindenki hozzájárul valamivel a karácsonyi hangulat megteremtéséhez, mindenki tesz a közös ünneplésért. Nagyon remélem, hogy sokakkal találkozhatunk majd a csodás karácsonyváró eseményeken, áldott, örömteli adventi készülődést kívánok mindenkinek!
Adventi készület Váckisújfaluban.
️
Hercegszántón gyújtottuk meg a Hit gyertyáját advent első vasárnapján.
A gyerekeink jövőjét befolyásoló legfontosabb kérdéseket ne Brüsszelben, hanem itt, mi dönthessük el!
- Orbán Viktor -
Mesélek nektek egy szívmelengető gyerekkori emléket. 
A hagyomány tovább él: ma már Lujzi és Abi gyűjtögetik serényen a szalmaszálakat. 
️Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren advent első vasárnapján.
A jelenlévőket Dr. Latorcai János, az Országgyűlés…
Istennel a hazáért és a szabadságért
️
️A Rákóczi Szövetség alelnökévé válaszottak a szervezet tisztújító közgyűlésén, Sátoraljaújhelyen
️
Az elmúlt 4️⃣ évben, Csáky Csongor elnök úr vezetésével létrejött…
Moszkva
Sikeres tárgyalások
️Magyarország energiaellátása továbbra is biztosított!
Moszkva
Sikeres tárgyalások
️Magyarország energiaellátása továbbra is biztosított!