Újabb 70 facsemetével lesz zöldebb Nyíregyháza.

Hétfőn a Kollégium utcai sportpark 30 amerikai hársfával gazdagodott, az ültetésen Jászai Menyhért alpolgármester is részt vett. Emellett az Élet és a Botond utcai játszótérre, a Honvéd, Bujtos, Korányi Frigyes utcákra, a Hatzel térre és a Robinson dombra is kerülnek kőris- és hársfa csemeték.Csatlakozva a VárosFa Programhoz, sikeres pályázatainknak köszönhetően – a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával –, a mostani 70 mellett tavasszal már 20 db facsemetét elültettünk a 4-es Huszárok útján.

Az első bátortalan lépéseket magam is megtettem egy tánctanítás keretében!🪗

Az európai egységet a baloldali pártok nem a kereszténységben, hanem az Európai Egyesült Államok víziójában látják.

Ezzel ellentétben Magyarország és kormánya az erős nemzetek Európáját szeretné…

A baloldal mindig is idegen érdekeket szolgált: , , ,
soha sem tudtak saját erőből vagy külföldi bankok és tankok támogatása nélkül győzni a hazaszerető magyarokkal szemben.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média