Csak a béke, csak a Fidesz!
Soproni helyett fák!
Ön dönt: fák vagy Soproni
Soproni Tamás ígéreteiben, kommunikációjában és jelenlegi kampányszlogenjében is a fák szerepelnek vezető helyen. Lássuk hát, mire volt képes azon a területen, ami állítólag a legfontosabb a számára, mit teljesített abból, amit első helyen vállalt a számára bizalmat szavazó terézvárosiaknak. A pénz nem volt akadály, hiszen 13,5 milliárd forint szabad felhasználású kerettel vette át a kerület vezetését Hassay Zsófiától, csak az akarat és a hozzáértés jelenthetett bármiféle korlátot ígéretei teljesítésében.
A tények azt mutatják: nincs olyan metszete Terézváros gazdálkodásának favagyonával, amelyben Soproni Tamás ne bukott volna el látványosan.
• Terézvárosban az elmúlt öt évben több fát vágtak ki, mint amennyit ültettek.
• Soproni Tamás munkaszervezete még illegálisan is vágott ki fákat a Podmaniczky utcában, mert nem tudott vagy nem akart egy tárolót a fák köré megtervezni. Máshol akár középületeket is terveznek az értékes fák köré.
• Nem javult az egy főre eső zöldfelület aránya Terézvárosban, továbbra is itt jut a legkevesebb zöld egy lakóra, miközben Terézváros lakossága még csökkent is.
• Miközben a polgármester stábja győzedelmesen bejelentette, hogy megmentették a Nagymező utca fáit, a tizenhárom ősplatánból tíz továbbra a szegélykövek köré nőve vagy azokat kifordítva gyengül és sorvad lassan el. A letudott aszfaltburkolat csere miatt e felbecsülhetetlen értékű fáknak esélyük sincs a megmenekülésre, ha Soproni Tamás marad a polgármester. A fennmaradó három platán mellett sekély növényágyást alakítottak ki, amely nem befolyásolja alapvetően a fák körülményeit.
• Személyesen ültetett viszont fákat Soproni Tamás a Hunyadi téren, ahol a Hassay Zsófia polgármester idején gyönyörűen helyreállított ősfás közparkban azokra semmi szükség nem volt. A propaganda- faültetéssel Soproni Tamás letudta a fákkal kapcsolatos ígéreteinek teljesítését.
• Egy fejlesztésről, a Csengery utcáról tud csak Soproni Tamás beszámolni, ahol új fákat is telepítettek. Itt azonban alapvető szakmai hibák pecsételik meg a mutatóba telepített fák sorsát és fejlődési lehetőségeit. A korábbinál 50%-kal több napot elnyelő aszfaltburkolat hősokknak és légköri aszálynak teszi ki a fiatal fákat, különösen a hőségnapokon. Ugyanakkor a fiatalon különösen vízigényes juharlevelű platánok természetes vízellátását nem oldották meg, így sem növekedni, sem az utcát hűteni nem tudják majd az elvárt módon.
• A városvezetői felkészültség megszerzése ellen hatékonyan védekező, de propagandaérzékeny polgármesternek valahogyan meg kellett teremtenie a nyilvánosság látszatát annak a veszélye nélkül, hogy választói valódi képet kapjanak a terézvárosi fahelyzetről. A korábbi fakatasztert elvetve Terézváros csatlakozott a budapesti FATÁR-hoz. Ennek látványos internetes felületén a terézvárosiak is dolgozhatnak már az egyes fák adatainak frissítésén az önkormányzat munkatársai helyett. Ugyanakkor a FATÁR gondosan eltitkolja mindazon információkat, amivel a polgármester munkája értékelhető volna: hogyan alakul a faállomány, összességében nőtt vagy csökkent a fák száma és értéke, nem láthatók az üres fahelyek, idősorok, semmi, ami a propaganda helyett kerületi összesítésű tényekkel vértezné fel a lakókat.
• Ezen túlmenően az elmúlt öt év fejlesztéseit pótolni hivatott, a választásokra időzített „fejlesztések” keretében sem telepítettek új fákat. Minden látványprojektben külön is megszegte Soproni Tamás a fákkal kapcsolatos ígéreteit. Ezek legjobb esetben közbeszerzés nélküli planténereket és fáknak alkalmas gyökérzóna nélküli sekély talajú mesterséges ültetőmélyedéseket tartalmaznak. Az utóbbiak egyszerű, nem kifejezetten növényesítésre tervezett mélygarázsok felett is állhatnának, de a mélygarázsok felett nagyságrendekkel nagyobb lehetne a zöldfelület.
Soproni Tamás propagandájában a fák valóban kiemelt szerepet kaptak. A tényekből kiinduló külső szemlélő azonban azt is hihetné, hogy Terézvárosnak kirívóan faellenes polgármestere volt az elmúlt öt évben. Mindeközben Soproni Tamás elsődlegesen a fákra hivatkozva kéri újra a terézvárosiak bizalmát. Terézváros szempontjából mindegy, hogy az elhatározás vagy a hozzáértés hiányzott nemcsak a polgármesterből, de a teljes munkaszervezetéből is: az eredmény az, hogy a legfontosabb ígéretének az ellenkezőjét teljesítette.
A Nagymező utca fái nem bírnak ki még egy Soproni-féle megmentést, Terézvárosba több fa kell, a Nyugati pályaudvar kihasználatlan területét pedig nem szabad beépíteni! Aki kamuzöldítés helyett igazi fákat szeretne Terézvárosban, 30 méteres betonmonstrumok helyett pedig Budapest belvárosának legnagyobb közparkját hozná létre a Podmaniczky utca mellett, az szavazzon a Fidesz – KDNP jelöltjeire!