Áradjon, dráguljon!

@deakdaniel

Facebookozás és nyaralás helyett talán kormányozni kellene

Megint baj van az iskolakezdési támogatással kapcsolatban!

A kormány eredetileg azt közölte, hogy a támogatás automatikusan jár minden…

És elmondom, hogy akik beleálltak Magyar Péterbe a luxusútja miatt, ők sem azért tették, mert sajnálnák tőle, hanem azért, mert a miniszterelnök és a tiszás sajtó is beleáll mindenkibe, aki utazni…

Nagyon büszke vagyok a Magyar Falu Program eredményeire, és kicsit félve nézek a jövőbe a falvak sorsát illetően.

A kormányzó hatalom megszólalásai a vidék ügyében nem épp bizakodásra adnak okot.

Tart…

Hiába próbálkoztak, hiába támadták kamu vádaskodásokkal, Semjén Zsoltot továbbra is nagy szeretettel fogadták az önkény elleni tüntetésen. Ártatlanul meghurcolták, de az igazság mindig kiderül!…

Ha már parancsra felháborodtak a tiszás képviselők az egyik minisztert ért állítólagos(!!) sértés miatt, igazán felháborodhattak volna, amikor Kulcsár Krisztián “k… anyázva” támadt a fideszes Lezsák…

Magyar Péter uralkodásának 9. hetében az események azt mutatták, hogy a Tisza-kormány a kritika elhallgattatásával, az intézmények kézi vezérlésével és a politikai ellenfelek kiszorításával próbálja…

Ahhoz képest, hogy Magyar Péter a gyerekeivel akart kikapcsolódni, napi 6-7 posztban fenyegette és kérte számon a volt és jelenlegi köztársasági elnököket vagy éppen az ellenzéken gúnyolódott vagy…

Magyar Péter alkalmatlan a tisztségére, ezért bosszú áll mindenkin, aki ezt tudja

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média