Szégyen, amit a dollárbaloldal művel!
Egyenesen szembemennek a magyar emberek érdekeivel. Bele akarják rángatni hazánkat egy véres és elhúzódó háborúba csak azért, mert ezt kérik tőlük a megrendelőik.…
Totális uralomra tör a baloldal Lengyelországban!
Vége a gesztuspolitizálásnak Lengyelországban
"November 13. Precedensként fog bevonulni a lengyel demokrácia történetébe! - Pawel Jablonski korábbi lengyel külügyminiszter helyettes így kommentálta a Szejm botrányos hétfői alakuló ülését. Jablonski azt is hozzátette, hogy szerinte a demokráciának innentől kezdve teljes uralomnak kell lennie, vagyis az elmúlt 30 év gesztuspolitizálásának ezennel vége Lengyelországban.
Eddig nem volt probléma a szenátusban Marek Pęk jelöltségével. Hirtelen kiderült, hogy ő nem megfelelő alelnökjelölt. Itt nem érdemi érvekről van szó. A lényeg az, hogy a PiS-t teljesen kizárják a kollegiális testületekből, például a Szejmből és a bizottságokból, hogy kizárjanak minket, és a margóra kerüljünk. Így értik a demokráciát, a demokrácia állítólag a teljes uralom számukra – mondta Jabłoński.
A korábbi lengyel külügyminiszter helyettes úgy értékelt, hogy ez a precedens mindenképpen megszületik! Bárki kerüljön hatalomra ezután Lengyelországban, hivatkozni fog a 2023. november 13-án történtekre! Vagyis ha a PiS a jövőben egyértelműen kormányt alakíthat majd, akkor nem fog gesztusokat gyakorolni az ellenzékbe került pártok irányába, kizárólagos hatalomra tör majd!
Hétfőn, a Szejm alakuló ülésén a tisztségviselők megválasztásakor egyetlen képviselő sem kapott helyet a Jog és Igazságosság frakciójából a Házvezetésben, sőt, még az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban sem, így a PiS most joggal mondhatja azt, hogy a Szejm 11. politikai ciklusától kezdve, vagyis a következő választások után kormányra kerülésük esetén nem fognak gesztust gyakorolni az ellenzékbe szorult pártok irányába.
Szégyen, amit a dollárbaloldal művel!
Egyenesen szembemennek a magyar emberek érdekeivel. Bele akarják rángatni hazánkat egy véres és elhúzódó háborúba csak azért, mert ezt kérik tőlük a megrendelőik.…
Balliberális munkamorál
A pécsi DK oszlopos tagja Kunszt Márta elvtársnő édesdeden csicsikál a helyi közgyűlés ülésén! Az fel sem vetődik benne, hogy ha már ennyire fáradt, esetleg vissza is vonulhatna…
A britek nem küldhetik haza az illegális migránsokat, a németek nem is találják őket. Értsük meg: akik egyszer bejönnek azoktól soha nem szabadulunk! Meg kell védeni a határainkat!
Ideje lenne, hogy mindenhol megértse a dollárbaloldal (Brüsszelben is) nem azon kell gondolkodni, hogy bármelyik EUn kívüli ország meddig bírja a háborúzást, hanem azt kell végre felismerni, hogy…
Itt vagyok egy DK-s konferencián.
Összefoglalom a hallottakat röviden, hogy nektek már ne kelljen eljönnötök.
ORBÁN VIKTOR!
Három egyszerű kérdés az Orbánozókhoz:
1. A ti vezetőtök nem egy zsidó családtól elkobzott luxusvillában él, és a harmadik felesége nem egy véreskezű bolgár-magyar kommunista?
2. A ti pártelnökötök a…
A mai nap a vásárcsarnokban indult Orsival.
Vettünk házi füstölt kolbászt, hurkát ebédre és feltérképeztük a kínálatot. Ugyanis már tervezgetjük az ünnepi fogásokat. Jelentem, szinte mindent innen…
🖕 A példaértékű libsi szavazó Tízparancsolata 
️ 1. Csak azokat a híreket és posztokat olvasd, melyek ellenzéki csoportokban jelennek meg! Hírfogyasztási mércéd a Nyugati Fény és a Telex kell legyen!