Végleg elsüllyeszti Európát az illegális migránsok tömege?

Az Európai Unió számára a délről érkező, egyre gyorsuló migrációs hullám ellenőrzése olyan fejfájást jelent, amely nem akar megszűnni. Az Észak-Afrika partjainál fekvő olasz Lampedusa szigetén nemrégiben lezajlott kaotikus jelenetek, ahol az elmúlt héten több mint 10 000 Nyugat-Afrikából érkező migráns kötött ki (eltörpülve a 6000 fős lakosság mellett), most páneurópai válságot szítottak – olvasható Aris Rousinnos cikkében az Unherd oldalán. Giorgia Meloni olasz kormányfő, aki azzal az ígérettel került hatalomra, hogy megállítja a migránsáradatot, ehelyett a tavalyinál kétszer több - 2023-ban eddig 127 000 – illegális bevándorló érkezett az olasz partokhoz.

Míg a legtöbb migráns Észak-Európa gazdagabb országaiba szándékozik továbbutazni, addig Németország már bejelentette, hogy megtagadja az Olaszországból érkezők befogadását, majd Gérald Darmanin francia belügyminiszter is, aki megjegyezte, hogy bár Európának kötelessége befogadni a valódi menekülteket, az olyan országokból, mint Guinea, Gambia és Elefántcsontpart, de az érkező gazdasági migránsok jelenlegi áradata teljesen más kérdés. "Nem szabadna azt az üzenetet adni a földünkre érkező embereknek, hogy bármi áron szívesen látjuk őket országunkban" - mondta Darmanin. "Feltétlenül vissza kell küldenünk azokat, akiknek semmi okuk sincs arra, hogy Európában legyenek". Továbbá ígéretet tett arra, hogy "segít Olaszországnak fenntartani a határait".

Miközben azonban a kemény retorikát a migrációval kapcsolatos új, keményebb európai irányvonalnak állítják be, nehéz megítélni, hogy mindez mit jelent a gyakorlatban. Meloni politikai tőkéjét arra tette fel, hogy a líbiai és tunéziai partok elleni uniós tengeri blokádot szorgalmazza "Európa jövőjének" megőrzése érdekében, de amikor Ursula Von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke "szolidaritási misszióra" érkezett Lampedusára, elzárkózott a témától. Ehelyett egy 10 pontos cselekvési tervet mutatott be, amely a Frontex bevetésére összpontosít, hogy segítse az olasz parti őrséget az érkezők kezelésében, valamint arra, hogy meggyőzze a származási országokat, hogy vegyék vissza a nem kívánt migránsokat – olvasható a cikkben.

Meloni ennek ellenére nem mondott le blokádra vonatkozó törekvéseiről, és megfogadta, hogy a következő EU-csúcson továbbviszi az ötletet, míg Anitta Hipper, a bizottság szóvivője azt állította, hogy "kifejeztük támogatásunkat e lehetőségek kereséséhez". Arról azonban, hogy a blokád - amely feltehetően Ausztrália sikeres, a migránscsónakok visszafordítására irányuló műveletéhez hasonlóan működne - hogyan működne, kevés a részlet, és megfigyelők szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy az európai és a nemzetközi tengerjog lehetővé tenné-e a hatékony működését.

Eközben az európai vezetők úgy látják, egyre idegesebbek a szavazók és az afrikai vezetők jóindulatától függenek. A nemrégiben bejelentett uniós migrációs megállapodás Tunézia új vezetőjével, Kais Saieddel nyilvánvalóan még nem hozta meg gyümölcsét, annak ellenére, hogy az afrikai migránsokkal szemben egyre radikálisabban lép fel a határain belül, és most az EU külpolitikai vezetője, Josep Borrell is kritikával illeti, amiért túllépte a blokk átláthatatlan és egymást átfedő joghatósági hatáskörét.

Mindezek mellett a Száhel-övezetben zajló puccsok egy újabb kiszámíthatatlan elemet hozott a képletbe. A régió most már Oroszországgal szimpatizáló országai jelentik a nyugat-afrikai szegény és népes származási országokból kiinduló szárazföldi csempészútvonalat, de vezetőik egyre kevésbé hajlandóak együttműködni az európai partnerekkel. Sőt, valószínűleg fogékonyak arra, hogy az oroszok megpróbálják a migrációt fegyverként használni Európa stabilitása ellen, ahogyan az a 2021-es lengyel határválság esetében is történt – olvasható a cikkben.

Lehet, hogy a Száhel-övezetben az erőszak és az instabilitás növekedése ugyanolyan nemkívánatossá teszi az útvonalat a migránsok számára, mint amilyenné Líbia vált, és ezzel megállítja az áramlást - vagy pedig a csökkenő állami kapacitás és az orosz lépések felgyorsítják az áramlást. Akárhogy is, az európai vezetőknek nagyon kevés lehetőségük van arra, hogy az áradatot közelebb a forrásához elvágják, elmélyítve az amúgy is ellentmondásos függőséget Tunéziától.

Ahogy a nagy olasz író, Giuseppe Tomaso di Lampedusa, akinek ősei egykor a ma sújtott sziget feudális urai voltak, A leopárd című klasszikus regényében megjegyezte: "Ahhoz, hogy a dolgok úgy maradjanak, ahogy vannak, mindennek meg kell változnia". Az európai vezetők hasonló paradoxonnal küzdenek: a kontinens politikai stabilitásának megőrzése érdekében valami drasztikusat kell tenni, méghozzá gyorsan, de az EU saját belső feszültségei és fojtogató jogi keretei korlátozzák a működőképes megoldás megtalálásának lehetőségét – zárult az elemzés.