ha Gulyás Marxit az amcsi baloldal politikai aktivistának tekinti, akkor nekünk miért kéne máshogy megítélni?
Negyedmillió családnak jelentett hatalmas segítséget az Orbán-kormány 10 évvel ezelőtti lépése!
️
A Mandineren a csütörtöki Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott workshopunk "folytatása"
https://mandiner.hu/cikk/20230508_gyes_szalai_piroska_foglalkoztatas_gazdasag_belfold
10 éve, 2013 anyáknapja körül jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök úr, hogy következő évtől megszűntetik a tiltást, nem kell lemondani a GYED-ről annak a szülőnek, aki munkát vállalni is akar a kisgyermek nevelése mellett.
Közel negyedmillió családnak hozott már 2014 januárja óta pluszjövedelmet, hogy a GYED mellett is dolgozhatnak legálisan a szülők.
Az Eurostat szerint 2021-ben 94.003 gyermek született nálunk, ami közel 200-zal több a 2020-as és 900-zal a 2019-es értékünknél. Azaz a járvány alatt is növekedett a termékenység is és a születések száma is. Aztán tavaly csökkent két időszakban: egyik a fiatal, legaktívabb szülőképes korban levő generáció 2021 év közepi tömeges oltása után 9 hónappal volt, a másik pedig az országgyűlési választási kampány legdurvább hónapjai után 9 hónappal. Ez azt mutatja, hogy a kampány idején olyan mértékben nőtt a fiatalok körében a bizonytalanság, hogy sokan elhalasztották a gyermekvállalást azokban a hónapokban. Majd amikor biztossá vált, hogy nem kell tartani családtámogatási rendszert zsugorító megszorító intézkedésektől, ismét többen döntöttek a gyermekvállalás mellett.
A 20-40 éves legaktívabb szülőkorban levő nők száma a 2010-es létszám ötödével, 20%-kal (300 ezer fővel) lecsökkent 2022-re. Mégis a kevesebb nőnek 2021-ben 3668-cal több gyereke született, mint 2010-ben, sőt hatezerrel több, mint 2011-ben! Ha most is másfélmillió lenne a 20-40 éves korcsoportbeli nők létszáma, s a termékenységi ráta 1,61, akkor 117 ezernél is több gyermek születne évente. Ezért javul a termékenységi ráta és mégis stagnál a születésszám. ... és ezért említette a konferencián Prof. Dr. LENTNER CSABA, hogy nagyon becsüljük meg azt a tényt, hogy nem csökken a születésszám.
Hazánkban tavaly a 25-54 éves korú nők foglalkoztatási rátája a 2. legnagyobb volt az egész unióban. A gyermeknevelés nem jelenti a munkánk elvesztését! Ne feledjük el, hogy Magyarországon akkor nő a termékenység, ha van a nőknek is munkája. A tavalyelőtt született gyermekek édesanyjai közül 82%-nak közép vagy felsőfokú végzettsége van. Érthető, hogy a hivatásukat is gyakorolni szeretnék, hiszen erre készültek éveken át ÉS nem kívánnak lemondani a gyermekükről - ami természetes igénye mindenkinek.
Míg közvetlenül a GYED extra bevezetése előtt, 2013 év végén az akkori fél és kétéves kor közti gyermekek szülei közül mindössze 62,5% tudta igénybe venni a GYED-et, addig ez az arány az utóbbi hónapokban már 90% fölé ugrott.
Bogdán Zsuzsanna, a MÁK főosztályvezetője a workshopon elmondta, hogy tavaly már közel 39 ezren dolgoztak a GYED mellett az év folyamán valamennyit akár rész akár teljes munkaidőben. Becslésem szerint akár közel negyed millió családnak hozhatott legális plusz jövedelmet a GYED extra ezen intézkedése, ami egymillió honfitársunkat is érintheti. S ehhez még a GYES melletti munkavégzőket nem is számoltuk bele.
Egy évtizeddel ezelőtt nálunk okozta a gyermeknevelés a legnagyobb anyagi hátrányt az egész Európai Unióban. Ha a gyermek szegénységben él, akkor a vele egy háztartásban élők is mind. Mivel hazánkban egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben, s az egy főre jutó nettó kereset reálértéke több, mint 70%-kal emelkedett 2010-2022 között, így az unió átlaga alatti a szegénységgel vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők aránya nálunk az egész társadalomban épp úgy, mint a gyermekeknél, megfeleződött a kockázattal élők aránya, illetve már a gyermekes háztartásokban élők aránya kisebb, mint a gyermekteleneknél. Ahogy hallhattuk a workshopon Kósa Ádámtól, az unió mindig egyénben gondolkodik, nem pedig családban. Ezért aztán nem is értik, csodálkozással és kritikával szemlélik a segélyezést felváltó, jól működő, családbarát módon munkahelyteremtő magyar politikát.
A GYED extra bevezetésének évében 2014-ben az Eurostat szerint 3757-tel (a KSH kicsit más mérése szerint 2821-gyel) több gyermek született hazánkban, mint a megelőző évben. A szakirodalmak a termékenységet a gazdasági konjunktúrát megelőzően előrejelző, un. prociklikus változónak tartják, azaz a termékenység akkor nő, ha a családok anyagi biztonságban érzik magukat, s ezt követően a gazdasági mutatók is javulnak. A GYED extra erősítette a biztonságérzetet a családokban azzal, hogy igény szerint lehetőséget teremtett a nőknek bármikor legálisan visszatérni a munka világába a juttatások elvesztése nélkül. Ez a magyar családtámogatási rendszer egyik valódi innovációja volt, külföldön nincs hasonló példa sehol, s egy évtized távlatából kimondhatjuk, hogy meghozta a várt eredményt.
Ha tetszik, osszátok bátran, beszéljenek a számok! 
Köszönöm a megjelenéshez nyújtott segítséget a Mandiner csapatának!
❤️
#Mandiner #GYEDextra #termékenység #reálkereset #foglalkoztatás #kisgyerekes #szegénység #anyáknapja
/posztok.hu






️
DK plakát: Dobrev meg fogja emelni a béredet.
Ha az embernek nincs otthona, akkor ő maga sincs. Legfeljebb fogyasztó, narcisztikus karakterrel bíró félemberi lény, aki számára a másik ember nem is létezik. 