Öt éve ezen a napon omlott össze megint a baloldal!

Fél évtizeddel ezelőtt ezen a napon szerezte meg története harmadik kétharmadát a Fidesz-KDNP. 2018. április 8-án is nagy reményekkel indult a baloldal, akkor éppen a magas részvétel miatt reménykedtek abban, hogy legyőzhetik a Fideszt. A reményeik azonban elszálltak. 2018-ban sem sikerült a teljes baloldalnak olyan alternatívát mutatnia, ami versenyképes lett volna a kormánypártokéval. Ráadásul akkor a baloldal azzal próbálkozott, hogy külön listán indulnak, és csak az egyéni körzetekben koordinálnak.

Az utóbbi taktika sem jött be, mert a választókerületek elsöprő többségét a Fidesz nyerte. A baloldal sem a 2014-es, sem a 2018-as vereségéből nem tanult semmit, mert továbbra is az egyetlen és egyben megkérdőjelezhetetlen vezető: Gyurcsány Ferenc. Gyurcsánynak 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is piros lapot mutattak a választók. Ennek ellenére még mindig ő a baloldali vezére! Vajon mikor vonják le a megfelelő tanulságot a baloldali pártok?

Már te is készülsz, ugye?

Főzöd a sonkát , sütöd a kalácsot , egy-két süteményrecept 🧁 is előkerül….

Szipola Éva tűzoltó őrnagy is sürög-forog már a konyhában. Sőt! Mondunk jobbat: a siófoki…

„Gondolkodom, tehát vagyok.”

Egerszegi Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester 🧑‍ a magasból szemléli a székesfehérvári tűzoltóság életét, amelynek ő is fontos része.

Nemcsak gondolkodásával , hanem tenni…

Ennél izzadtságszagúbb érvelés nem is lehetne!

A dollármédia azzal próbálja mentegetni a szankciókat, hogy az oroszok már csak fehér színben tudják gyártani A LADÁT!

Na, de arról már nem szólnak, hogy…

Van amikor a kakas pont a saját szemétdombján nem úr!

Miközben a francia elnököt így fogadták Kínában, Macron személyi asszisztensei közül valaki megjegyezte, hogy Franciaországban nem nagyon…

A Katonai Filmstúdió új filmje az M5 csatornán

️A HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója dokumentumfilmet készített az 1241-42. évi tatárjárásról. A filmet a közmédia az M5 csatornán április 11…

Ferencvárosban is előre mennek, nem hátra. Mert ez 2023!

Ezért Józsefváros után Baranyi Krisztáék is bevezették a KUTYAPISZOÁROKAT Hosszú postban ecsetelve ennek hasznosságát.

KUTYAPISZOÁR - ok de mi az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média