Szóhoz sem jutok: Több ezer dunaújvárosi megélhetését veszélyezteti a baloldal! Olvassák el a botrányos fejleményeket!

Az Építési és Közlekedési Minisztériumban a pécsi és baranyai fejlesztésekről tárgyaltunk Ágh Péter államtitkár úrnál.
Hajrá, Baranya vármegye! 💪✌️

Ahogy tegnap is beszámoltam a KSH gyorsjelentése kapcsán, a inflációt illetően az eddigi trend megfordult, a pénzromlás mértéke csökkenő pályán van már.

Ehhez az is szükséges, hogy a Magyar Kormány…

Az egyik legsikeresebb amerikai politikus méltatta hazánkat. 👏
A republikánus Ron DeSantis, Florida állam kormányzója Novák Katalinnal találkozott. 🤝🇺

3 havonta egyeztetni kell Gyurcsánnyal az irányvonalról, ez derült ki abból, amit a Momentum elnöke mondott. Gyurcsány tehát fegyelmezetten irányítja a brigádot, ami nem csoda hiszen a 4 milliárd…

Íme a mai program. Azt nagyjából tudom, hogy mi mit fogunk elmondani magyar részről, de nagyon kíváncsi vagyok, hol tartanak a lengyelek ebben a feltárásban. Izgalmas témák és szoros menetrend.Azon…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média