A nap, amikor arcon köpte a baloldal a teljes határon túli magyarságot!

18 évvel ezelőtt ezen a napon tartották a kettős állampolgárságról szóló népszavazást. Bár a választók többsége a kettős állampolgárság könnyített megadására voksolt, de az alacsony részvételi arány miatt a referendum érvénytelen lett. A december 5-i népszavazás a mai napig egy tragédia a határon túli magyarság számára! Ennek a tragédiának a legfőbb okozója pedig a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal volt. Ha akkor a baloldal végre úgy viselkedett volna mint egy magyar nemzeti párt, akkor ez a népszavazás érvényes és eredményes lett volna. Gyurcsány akkor rövid távú hatalmai érdekei miatt lemondott arról, hogy a baloldal a nemzet kérdéseivel komolyan foglalkozzon. Szégyen és gyalázat, ami akkor történt! Ezt a szégyent és gyalázatot azonban a mai napig hordozzák azok a baloldali pártok, akik számára továbbra is Gyurcsány a referencia. Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk érdemes nevesíteni ezeket a pártokat. Amíg az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, a Jobbik és az MSZP nem szakít Gyurcsánnyal, addig ők is felelősek lesznek a nemzetáruló gyalázatért!

Szerencsére a 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz-KDNP kormány első dolga volt a kettős állampolgárság ügyének a rendezése. Mára a sebek nagyrészt begyógyultak a békés nemzetegyesítés révén, de december 5-e örökké fájó pont marad. A határon túli magyarság pedig azóta is folyamatosan kiosztja az elégtelen bizonyítványt a teljes baloldalnak. Mind 2014-ben, mind 2018-ban, mind 2022-ben a határon túl élő magyarság voksai nélkül nem szerzett volna kétharmadot a jobboldali-szuverenista kormánykoalíció. Ennél erősebb üzenet nem kell! Gyurcsányék végleg eljátszották a bizalmat a magyarság képviseletére, itt lenne az ideje, hogy végre a politika süllyesztőjében is eltűnjenek!

Fun fact: ez a báb annak a nemEurópai Néppártnak az elnöke, amelyik nem is olyan régen még azért támadta Orbán Viktort, mert rámutatott arra, hogy mekkora probléma a migráció.

Egy rendesen működő…

🫵Új városdiplomáciai vezetője van Budapestnek.
Úgy tűnik kevés volt a 3 milliárdnyi Soros-dollár, amit Korányi hozott a balos kampányra.
☝️Fel van adva a lecke!

Amikor VALAKI tudja hol van benzinkút - benzinnel

Kiváló lesz még ez az olajembargó dolog. Illetve bizonyára, ha majd 800 lesz egy liter 95ös, hirtelen minden kútnál csoda történik, és tele lesznek a…

ÖSSZECSENGENEK A GONDOLATOK HOSSZÚ ÉVEK ÓTA.
Két éve, a járvány bezártságában mondtam el a gondolataimat a migráció tarthatatlanságáról. Akkor éppen csökkent ugyan az áradat, de ez csak átmeneti volt,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média