Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Évtizedek óta nem látott vereséget szenvedhet Biden csapata!
Az idei félidős kampány eddig egyetlen nagy kérdésről szólt: Tudnak-e a demokraták dacolni a politikai gravitációval és felülkerekedni az elnök pártja által elszenvedett vereségek hosszú történelmén? – tette fel a kérdést Nate Cohn, a The New York Times publicistája. Miután hónapokig azt mutatták a felmérések, hogy a demokraták egy félidős évhez képest nagyon jól szerepelhetnek, addig az elmúlt időszakban lényegesen romlottak az esélyeik - tette hozzá.
A republikánusok átlagosan két-három százalékponttal vezetnek országos szinten a regisztrált vagy valószínű szavazók körében az elmúlt egy hétben közzétett felmérések szerint - a valószínű szavazók körében a republikánusok még jobban teljesítenek, mint azt a regisztrált szavazók körében végzett felmérések mutatják.
A szerző szerint mindezek mellett a demokratáknak még van esélye arra, hogy a szenátust megtartsák, mivel még mindig vezetnek a szenátusi versenyekben Arizonában, Pennsylvaniában és Georgiában, ami elég lenne ahhoz, hogy megtartsák a testület feletti irányítást. Mindezen támogatottsági adatok mellett azonban adott esetben a republikánusok könnyen megnyerhetik Pennsylvania, Arizona vagy Georgia valamelyikét, és így megszereznék a szenátust.
A cikk szerzője szerint érdemes figyelembe venni például, hogy egy hárompontos republikánus előny a félméréskben végül hét százalékponttal jobb eredményt is hozhat az ellenzéki párt számára, mint Biden 2020-as eredménye. Ha minden körzet ennyivel jobbra kerülne az elnökválasztási eredménytől, akkor a republikánusok 259 körzetet nyernének, ami majdnem 50 mandátum pluszt jelentene, és a legnagyobb republikánus többséget jelentené a nagy gazdasági világválság óta.
Az elemző szerint ezt támaszthatja alá, hogy a demokraták számára riasztó felmérések vannak olyan helyeken, mint Rhode Island második kerülete és Oregon hatodik kerülete. Biden mindkettőt kétszámjegyű különbséggel nyerte meg két éve, de most úgy tűnik, hogy a republikánusok előrébb járnak. Valójában a demokraták gyengülésére utalnak a New York-i, washingtoni és oregoni közvélemény-kutatások is, ahol a demokraták általában még mindig egyértelműen vezetnek, de alacsony kétszámjegyű vagy akár egyszámjegyű különbséggel. Mindez pedig nagyon figyelmeztető jel a számukra.
Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Aki idén télen megfagy a lakásában az Brüsszelben háborús hős!
Ezt az üzenetet küldi Frans Timmermans az európai embereknek.
Nem lesz tőle több gáz Németországban, nem lesz tőle olcsóbb az energia, az…

A magyarországi és a nemzetközi baloldal tagjai pontosan ugyanazt képviselik: egyik nap Magyarország elmarasztalásáért szólalnak fel az Európai Parlamentben, a következőn pedig a még keményebb…
Ő a mi magyar Grétánk. Kicsi, sárga, savanyú, nem szép, nem okos, de a miénk
Ráadásul telefon nélkül még káromkodni sem tud. 

#blankaújratöltve
MUNKÁHOZ LÁTOTT AZ ÚJ OLASZ KORMÁNY
"A területi biztonságra vonatkozó európai és olasz jogszabályok megsértésére hivatkozva veszélyesnek nyilvánította a Földközi-tengeren tevékeny, nem kormányzati (NGO…
A pápa megerősítette, hogy kész közvetítő lenni Zelenszkij és Putyin között.
Remélem elfogadják, s a Szentatya jó mediátorként, részrehajlás nélkül vezeti majd le a tárgyalást.🤝🙏
🫡 rashid sanook,
️ így nevezte joe biden köszöntésében a frissen beiktatott brit miniszterelnököt, _rishi sunakot_.