👉👉👉Ne is bajlódjunk a gondolattal, hogy fordított esetben mi történt volna, ha, fiktív példával élve egy mondjuk Nemzeti Hírkereső nevű aggregátor oldal miatt tekerték volna le a Telex, 444, Kontroll, vagy éppen a Holló-interjút érdemi visszakérdezés nélkül, nagy örömmel leközlő HVG elérését április 12. előtt a keresőmotoroknál és a közösségi médiában; láttunk már hasonló miatt választási eredmény-törlést.

👉👉👉Nem érdemes ezzel a gondolattal játszani – mert itt van a lényeg második fele, hogy miért is nem lett botrány ebből. Azért, amiért Holló azt gondolta, hogy ezzel az egész történettel kiállhat a nyilvánosság elé, és nem semmisül meg azon nyomban szakmailag és erkölcsileg. Mert hiányzik a másik feltétel, a normasértés.

👉👉👉Az őrkutyák, az események fölött éberen őrködő watchdog-falka is valószínűleg elszundított, és az elemzők sem törik magukat, miközben versengve ítélik el moralizálva a teljes elmúlt időszakot, az új kabinet kapcsán csak amolyan bociszemű, deskriptív elemzéseket engednek meg az „izgalmas” meg „érdekes” parlamenti ülésekről, a guillotine-ról meg szemérmetesen nem vesznek tudomást.

Olvassák el Veczán Zoltán kollégám remek írását a Mandiner az elmúlt napok egyik legnagyobb botrányáról: https://mandiner.hu/belfold/2026/06/hirkereso-ugy-igy-nem-lett-vilagbotrany-a-jobboldal-cenzurazasabol

A párbeszédet sürgetőknek jelzem, hogy akikkel ez két évig nem ment, azok a győzelmük után pláne nem lesznek rá hajlandóak.
Lánc nélküli kerékpárra felesleges felülni.

Magunkkal foglalkozzunk és a mi…

Már áldozatai is vannak a tiszás agressziónak! Elég! Ne féljetek ezektől!

Magyar Péter anyagi helyzetével támadta Szűcs Gábort. Megkapta a választ!
Csörte!

️Sulyok Tamás nem mond le, ellensúlyi szerepe lehet — a Mandinernek nyilatkoztam.

️Döbbenet! Az elmúlt hetekben két fideszes önkéntes is öngyilkosságot követett el az ellenük irányult tiszás politikai zaklatás és gyűlölködés miatt! Az ügyeket a hatóságok vizsgálják! ELÉG A VERBÁLIS…

egyebekben nem gondolom, hogy a Parlament falai között a képviselők közti bekiabálás, legyen szó akár a kormányfőről vagy miniszterekről, az valami tarthatatlan botrány volna a T. Házban.
érdemes…

Sikkasztással gyanúsítják Magyar Péter emberét, most ő vizsgálja a közvagyon elvesztését.

Írországban elszakadt a cérna: ide vezet az illegális migráció

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média