Orosz propagandának nevezte ma reggeli cikkében a Telex, valamint a rákosista Szabad Néppel állította párhuzamba az új nyolcadikos földrajzkönyvet, mert az a következőket írja Ukrajna lakosságáról:

„A többség ukrán nemzetiségű, de az ország keleti részén jelentős az oroszok aránya, a Krím-félszigeten pedig ők alkotják a többséget. A két keleti szláv nyelv (orosz, ukrán) hasonló. Az oroszok által lakott országrészekben a lakosság egyötöd része kevert orosz–ukrán nyelven beszél. Ennek ellenére a két népcsoport gyakran szemben áll egymással. Ellentétük fegyveres konfliktust is kirobbantott a Krím-félszigetért (4.2.).”

Nem egészen világos, hogy a cikk szerzőjét melyik mondat, melyik állítás bőszítette fel. Az ugyanis tény, hogy az Euromajdan és azt követő polgárháború kitörése (2014) előtt számottevő orosz nemzetiségű ember élt Odessza, Mikolajiv és Herszon Oblasztban– az ukrán népszámlálási adatok szerint területenkén körülbelül 15-15 százaléknyian, jellemzően egy tömbben; Zaporizsjében nagyjából a lakosság fele, Donyeckben és Luhanszkban több mint a kétharmada, a Krímen legalább a négyötöde vallotta magát orosznak.

A mindennapi életük során az oroszul vagy inkább oroszul beszélők arányát tekintve a helyzet még durvább! Egy 2008-as felmérés szerint, amit a tekintélyes Forbes magazin ismertetett még 2014-ben, a következőket állapíthatjuk meg:

• Odessza 40-60 százalék;
• Mikolajiv 20-40 százalék;
• Dimitropetrovszk 20-40 százalék
• Herszon 20-40 százalék;
• Zeporizsje 40-60 százalék;
• Krím 60-100 százalék;
• Donyeck 60-100 százalék;
• Luhanksz 60-100 százalék;
• Harkov 40-60 százalék;
• Szumi 20-40 százalék;
• Csernihiv 20-40 százalék.

Ma már történelmi tény az is, hogy ezeken a területeken komoly, és időnként vérbefojtott tüntetések bontakoztak ki Turcsinov és Porosenko kormányaival szemben, több terület népe, illetve képviselői pedig deklarálták a függetlenségüket.

Ha propaganda az, hogy leírjuk az igazságot; azt, hogy egy nemzet szembeszállt a tagjait korábban fizikai és adminisztratív eszközökkel elnyomó másik nemzettel (bár a földrajzkönyv idáig nem megy, hiszen nem foglal állást, csak a háború tényét említi), akkor a Rákóczi-féle szabadságharc oktatása mi? Kuruc propaganda? Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc említése kossuthista ármánykodás? És e logika mentén eljuthatunk oda is, hogy a Pitagorasz-tételé pedig görög seggnyalás?

Elgondolkodtató, hogy a liberális sajtó munkatársai lassan annyira frusztráltak, hogy képesek a Völkischer Beobachter és a Der Stürmer szellemét is megidézni az oroszfóbia terén.