👆👆👆Vasárnap még este nem gondoltam volna, hogy már most a leendő kormányfővel fogok foglalkozni, de a következő dolgok történtek:
– Szerda délelőtt Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Magyar Pétert a Sándor-Palotában. A Tisza párt elnöke az eseményt követő sajtótájékoztatón világossá tette, a köztársasági elnök haladéktalan lemondását követeli. A pártelnök bejelentette, a négyszemközt tartott találkozó Sulyok Tamás úgy fogalmazott, megfontolja a felszólítást.
– Magyar Pétert sajtótájékoztatóján arról is kérdezté, hogy van-e már jelölt a lemondásra felszólított Sulyok Tamás szerepére. A Tisza párt elnöke azonban erre nem adott egyértelmű választ. Elmondta, hogy a zárt ajtók mögött zajló egyeztetésen felmerült a köztársasági elnök jogköreinek bővítése – különösen a miniszterelnök hatalmának ellensúlyozása érdekében –, valamint az is, hogy a jövőben akár a választási eredményekhez köthetnék az államfő kijelölését.
– Nyilatkozatából ugyanakkor nem derült ki egyértelműen, hogy a következő köztársasági elnök megválasztása még az esetleges alkotmánymódosítás előtt, vagy azt követően történne-e meg. Magyar Péter azt is világossá tette, hogy jelenleg nincs konkrét jelöltjük a posztra. Ugyanakkor jelezte: olyan személyt tartana ideálisnak, akinek a megválasztásával akár a Fidesz frakciója is egyetérthet.
👉👉👉Hideg fejjel annyit tudok mondani: meglehetősen nagy a zavar! Magyar többször kijelenti, hogy Sulyoknak távoznia kell. Oké. De valóban jó lett volna, hogy akkor legalább konkrét nevekkel előállt volna, hogy mégis kit képzelne el a Tisza Párt államfőnek. Ebben a helyzetben szerintem elvárható lenne a leendő miniszterelnöktől, hogy konkrétan megmutassa a választóknak, hogy mégis kit képzelne el az államfői székben! Az pedig, hogy ebben a helyzetben a Fidesz támogatását is várja, az bizony a mellébeszélés klasszikus esete!
Ami a lényeg, hogy mi Mandinernél az új kormány minden döntését nagyítóval fogjuk figyelni. Árgus szemekkel folytatjuk a demokrácia védelmét, és minden túlkapásról be fogunk számolni.
Gyertek velünk! Hajrá, patrióták! 
/posztok.hu
️ Alice Weidel: Viktor egész Európa számára fontos volt.

️