Csak nem bírja ki az Egyesült Államok, hogy ne játsszon a tűzzel, és ne tegye kockára a Csendes-óceáni térség biztonságát. A tajvani híresztelések után néhány órája a CNN is megerősítette: az USA harmadik legrangosabb közjogi méltósága, a kongresszus balliberális elnöke Tajpejbe látogat. Nancy Pelosinak az egoizmusán túl (büszkén hirdeti magát, hogy 30 éve ő Kínában a leggyűlöltebb politikus) két oka is lehet rá, hogy fittyet hányva a kérésekre és figyelmeztetésekre a szigeten töltsön egy napot.

Az egyik az erődemonstráció. Az Egyesült Államokban hamarosan félidős választásokat tartanak, és a demokraták többsége veszélybe került a COVID-járvány, valamint az azt kísérő gazdasági krízis félrekezelése miatt. Ha a republikánusok győznek, Joe Bidennek ellenszélben kell folytatnia a kormányzást, és felkészíteni pártját a következő elnökválasztásra, amin egyébként élemedett kora ellenére indulni kíván. A belpolitikai válságot külpolitikai sikerekkel lehetne ellentételezni, de – hogy is áll most a mérleg?

Tavaly a koalíciós erők kivonultak Afganisztánból, mire a nyugati bábkormányt hetek alatt megdöntötték a tálibok. Húsz év sem volt tehát elég a „demokrácia” sikeres exportálására. A Fülöp-szigeteken, ahol a ’87-es alkotmány értelmében külön lehet elnökre és alelnökre szavazni, és eddig még sosem töltötte be egy párt jelöltje a két pozíciót, az amerikai „soft power” bevetése ellenére a korábbi diktátor fia, Bongbong Marcos és a leköszönő elnök, a vagabund Rodrigo Duterte lánya nyert, s ezzel egy pártnál, az UniTeamnél egyesült a kormányzati hatalom. Vietnam, amelynek a vörös khmerek megbuktatása és az 1979-es háború óta ellenséges viszonya volt Kínával, az elmúlt 30 évben fokozatosan közeledett Amerikához, s két éve úgy tűnt, ez a kapcsolat annyira szoros, hogy csatlakozik Washington kezdeményezéséhez, ami egy Csendes-óceáni politikai-katonai szövetség létrehozására irányul. A Biden-adminisztráció tehetetlenségét látva azonban Hanoi tavaly bejelentette: semmilyen Kína-ellenes szervezkedést nem támogat, egyúttal minden téren, beleértve a védelmi politikát is, fejleszteni kívánja kapcsolatait Pekinggel. Végül pedig itt van Ukrajna. Az Egyesült Államok eddig több mint 7 milliárd dollárral támogatta az Oroszország elleni háborút bármiféle eredmény nélkül – ha csak azt nem tartjuk annak, hogy a hadianyag egy része a feketepiacon kötött ki. Ebben a helyzetben Nancy Pelosi tajvani látogatása azt üzenheti a világnak: mégsem fogatlan az öreg oroszlán, de legalábbis van még mersze beleállni bármilyen, akár egy harmadik világháborúval fenyegető helyzetbe is a „szabad világ” védelmének szlogenjével. Tegyük hozzá, ez nagyjából arra hajaz, mint amikor C-vitaminnal akarjuk gyógyítani a rákot…

A másik lehetőségre a Politico hívta fel a figyelmet A liberális lap két napja számolt be arról, hogy az amerikai elnök – némiképp lenyúlva Donald Trump ötletét – az USA ipari reneszánszáról kezdett el álmodozni, és azt szeretné, ha különösen az információs technológia kutatás-fejlesztésében és gyártásában történne előrelépés a ciklusa alatt. Ez érthető, hiszen a magas hozzáadott-értékű termékek lényegesen több bevétellel kecsegtetnek, mint a kentuckyi kukorica, ráadásul egy háborús helyzetben nem mindegy, hogy például a drónok vezérléséhez szükséges chipeket otthon is le tudják gyártani vagy importra szorulnak. Az amerikai oktatási rendszer azonban a Politico szerint nem képes olyan magasan képzett mérnököket kibocsátani, amire az iparnak szüksége lenne. Egyszerre vannak minőségi és mennyiségi problémák. A legolcsóbb megoldás pedig az agyelszívás, s tekintettel arra, hogy Tajvan a világ chip-nagyhatalma, Nancy Pelosi látogatásának gazdasági okai is lehetnek.

De bármi álljon is valójában az utazása hátterében, ha a dolog rosszul sül el, annak az egész világ issza majd meg a levét, míg nyerni rajta csak az amerikaiak tudnak.