Itt vannak a legújabb bizonyítékok: Magyar Péter és a Tisza Párt számára Ukrajna az első!

1. A Direkt36 által emlegetett, Tisza Pártnak dolgozó két informatikusnál egy 2025-ös, NMHH-hoz érkezett bejelentés nyomán tartott házkutatást a rendőrség. A házkutatás során adathordozókat és illegális haditechnikai eszközöket foglaltak le. A rendőrség ezért jelenleg haditechnikai eszközök gyártásának gyanújával nyomoz ellenük.

2. A felderítés során kiderült, hogy a Tisza Pártnak dolgozó két informatikus ukrán kapcsolatokkal rendelkezett, az ukránoknak dolgoztak, és rendszeres kapcsolatban álltak a budapesti ukrán nagykövetséggel, amely komoly nemzetbiztonsági kockázatot vet fel.

3. Mindkét, egykor a Tisza Párt megbízásában álló érintett már régóta a hatóságok látókörében van. Az egyik érintett, M.T. ellen korábban többször indult büntetőeljárás informatikai rendszerekkel való visszaélés, számítógépes csalás és zsarolás miatt. A másik érintettet, H.D. egy külföldi titkosszolgálati személy irányította. 2023-ban Kijevben kapcsolatba került az IT Army of Ukraine képviselőivel, később titkosított csatornákon kommunikált velük. Hackercsoportokkal is együttműködött és műveleteket hajtott végre Ukrajna érdekében.

4. H.D. és M.T. közösen kémszoftverek és speciális eszközök beszerzésén dolgozott, miközben több külföldi, titkosszolgálati kapcsolatuk is volt.

Részletek kommentben!

2010-ben a magyar kormány szembement a globális pénzügyi rendszerrel.
IMF-gyámkodás helyett nemzeti gazdaságpolitika, külső befolyás helyett saját döntések.
A választás tétje: marad a magyar mozgástér —…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média