Hol van itt a háború? Nincs itt semmi háború, nem kell félni, nem fog fájni!

„Nincs itt semmiféle háború! Nem kell félni semmitől! Hazugság, hogy az európai vezetők háborúzni szeretnének! A Fidesz csak hisztériát gerjeszt, hogy elterelje a figyelmet a valódi problémákról!” – röviden így foglalható össze, mit gondol a korábban baloldali, ma már tiszás influenszervilág a Magyarország szomszédjában több mint négy éve zajló háborúról és a bonyolult nemzetközi viszonyokról. Ebben a néhány mondatban sűrűsödik össze az ellenzéki elit világképe, és az is, miként képzelné el hazánk helyét a nemzetközi rendszerben. A hiba nem az önök készülékében van: ez bizony egy nagy büdös semmi.

Csúnyán szembejött a valóság

Hosszabb ideje tűnődöm azon, miért nem tud – vagy nem akar – a mai magyar ellenzék a kormány ostoba gyalázásán túl érdemi külpolitikai mondanivalót letenni az asztalra. Az elmúlt évtizedben a korábban DK-s, jobbikos, szocialista politikusgárda, majd most a tiszás élcsapat a nemzetközi kérdésekről csak úgy képes megszólalni, ha abban több bekezdésen keresztül lehet gyalázni a hivatalban lévő miniszterelnököt. És itt véget is ér a történet az ő részükről.

Most azonban komoly bajban vannak. Hónapok óta pörög a propagandaverkli: nincs itt háború, nincs konfliktus, senki sem akar harcolni, csak a magyar kormány riogat. Aztán mire ébredt a világ a mögöttünk hagyott hétvégén? Lángban áll a Közel-Kelet, Pakisztán és Afganisztán között ismét fegyveres konfliktus tört ki, Ukrajnában pedig továbbra sincs béke. És akkor még nem beszéltünk azokról az összecsapásokról, amelyek be sem kerülnek a nemzetközi hírügynökségek összefoglalóiba.

A háborúk korába léptünk

Orbán Viktor már a 2020-as évek elején figyelmeztetett: a járványok és a háborúk évtizede következik. A baloldali és liberális körök akkor kinevették. Mára azonban sokan saját narratívájuk foglyává váltak, és láthatóan nem tudnak mit kezdeni a gyorsan változó világgal. Kapkodják a fejüket a nemzetközi fejlemények láttán, és mindent megtesznek, hogy az emberek előtt ne váljon nyilvánvalóvá: igenis háborús korszakba léptünk.

De miért ragaszkodik a tiszás tábor ahhoz, hogy „nincs háború”? Az egyik magyarázat az egyszerűség: talán nem látják a fától az erdőt. Ezt sem zárnám ki, ám túl kényelmes válasz lenne. Valószínűbb, hogy a háttérben más is meghúzódik – valami, amit nem akarnak nyíltan felvállalni.

„Nem fogunk mindent elmondani, mert akkor megbukunk” – Tarr Zoltán sokat idézett mondata rendre eszembe jut, amikor tiszás politikusokat hallgatok. Minden megszólalásuknál érdemes a mögöttes szándékot vizsgálni, és abból kiindulva értelmezni a várható lépéseiket.

A kőkemény tények

Tény: sem Magyar Péter, sem a Tisza Párt európai parlamenti vagy fővárosi képviselői nem álltak szembe az Európai Unió háborúpárti irányvonalával. Nem hallottuk tőlük, hogy határozottan elítélnék azt a politikát, amelyet Ursula von der Leyen, Donald Tusk vagy Manfred Weber képvisel. Nem hangsúlyozták, hogy az Európai Unió alapvető célja a béke megőrzése a kontinensen, nem pedig az európai polgárok bevonása egy elhúzódó konfliktusba. Ha valóban fontos lenne számukra a háborús helyzet, annak nyoma lenne a különféle fórumokon.

Ebből logikusan következik a kérdés: mit nem akarnak elmondani? Miért kerülik görcsösen a „háború” szó használatát és a lehetséges következmények felvázolását? Január vége óta Ukrajna leállította a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, állítólagos orosz támadásra hivatkozva. Miközben a kormány rendszeresen szóvá teszi az ukrán lépéseket, addig a más ügyekben hangos tiszás politikusok feltűnően hallgatnak. Az eseményeket egymás mellé téve sokakban felmerül a gyanú: vajon puszta véletlenről van szó?

A Tisza Párt hangosan tiltakozik a kormány háborúról szóló kijelentései ellen, de az ukrán lépések kapcsán egyetlen határozott mondatot sem hallani. Ami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy lépked, mint egy kacsa, és úgy is néz ki, mint egy kacsa, az aligha más, mint egy kacsa. A feltételezések szerint Kijev és a tiszás vezetők között informális megállapodás születhetett: támogatás Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásához és a háborús politikához, cserébe gazdasági nyomásgyakorlás, amely belpolitikai következményekkel járhat.

Éppen ezért kell hallgatniuk a háborúról vagy nevetségessé tenniük a kormányzati figyelmeztetéseket. Ez lehet a valódi „mesterterv”. A valóság azonban makacs dolog: a világ gyors átrendeződése közepette a háborúk kora köszöntött ránk. A konfliktusok a szemünk előtt zajlanak, és a teljes tagadás már a valóság elutasításával egyenértékű. Már csak az hiányzik, hogy az öreg klasszikust, Gyurcsány Ferenc parafrazálva azt mondják: „nincs itt semmi háború, nem kell félni, nem fog fájni!”