👉 Az extraprofitra kivetett adók nem méltánytalanok, és uniós fórumok előtt is kiállták a próbát.
Óriási bajba kerülhet Macron!
A legfrissebb mérések szerint Emmanuel Macron pártja nem fog tudni többséget szerezni a hétvégi francia parlamenti választáson. A voksolást a baloldali pártok összefogása nyerheti meg. Az is elképzelhető, hogy a baloldali pártok 250, míg az elnöki párt csak 230 helyet szerez majd. A többséghez 289 mandátumra van szükség, tehát egyetlen nagyobb oldal sem tud egyedül kormányozni. Macron tehát mindenképpen arra kényszerül majd, hogy vagy valamelyik baloldali, vagy jobboldali erővel kompromisszumot kössön. Mindezek mellett érdemes azt is megemlíteni, hogy a jobboldali pártok nagyon súlyos vereséget szenvednek majd, mivel csak 60 mandátumot szerezhetnek. A jobboldal csak magának köszönheti ezt a helyzetet, mivel semmilyen egységet nem alkotnak. Mostani súlyos vereségük eredményeként pedig teljesen eltűnhetnek a francia politikai életből.