„Trianon apátiájában, a kommunizmus sötétségében a szó nem volt elég, tettekkel kellett valami kézzelfogható jelét adni annak, hogy az emberek elhiggyék: a Gondviselő nem hagyta el őket. A templomok mindenkor szimbólumként is értelmezhetők voltak. Kós Károly megjelenése előtt Erdély templomai is nagyban hasonlítottak a tőlünk nyugatra lévőkhöz, viszont ő volt az első, aki úgy érezte, hogy mi nem kész épületeket kaptunk Istentől, hanem csak építőanyagot, és ebből kell felépíteni a sajátosan erdélyi templomokat”.