Az ország két hónap alatt mintegy 62 milliárd euróhoz jut az olaj-, gáz- és szénexportból, a legnagyobb importőr Németország.

Oroszország az ukrajnai háború két hónapja alatt csaknem megduplázta az EU-nak eladott fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételeit. Bár az eladott mennyiségek valamelyest csökkentek, az ár növekedése összeségében a bevételek jelentős megugrását eredményezte.

Hivatalosan is megalakult a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.
Az alakuló ülésen egyhangúlag
döntöttünk arról, hogy Kövér Lászlót jelöljük az Országgyűlés elnöki tisztségére,
újból frakcióvezetővé…

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz látogattak a Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum Honvéd Kadét Programban résztvevő diákjai…

Én már itt vagyok a stúdióban. Rövidesen kezdődik a Paláver. 
Ezek pedig a témáink:
Kolosi annyira jó barátságot ápol Gyurcsányékkal, hogy a tanújuk volt az esküvőjükön .

Az ex-TV2-s Bárdos András és…

A 117 fős kormánypárti frakció az alakuló ülésen egyhangúlag döntött arról, hogy Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnöki tisztségére.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média