A globalista elit, szoros szövetségben a BoBo-kal (bohém burzsuák) és az azokat kiszolgáló bevándorló hátterű szavazókkal, a teljes média támogatásával győzött. Le Pen, immár sokadszor, kénytelen…
Mi történt vasárnap Európában?
A választási szupernap nem hozott jelentős meglepetéseket az öreg kontinensen vasárnap. Franciaországban a várakozásoknak megfelelően Emmanuel Macron megtartotta az elnöki posztot. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az elmúlt 5 évben a francia jobboldal képtelen volt egy olyan jelöltet találni, akiről elhitték volna a francia emberek, hogy képes jobban kormányozni, mint Macron. Részben Magyarországon is ez történt a baloldallal: 12 év alatt képtelenek voltak olyan személyeket az emberek elé állítani, akikről elhitték volna, hogy képesek jobban kormányozni, mint a Fidesz. Persze Macron sikerében óriási szerepe volt annak is, hogy a francia és a nemzetközi média gyakorlatilag 100 százalékban Macron mögé állt. A francia jobboldalnak tehát van újabb 5 éve arra, hogy végre megfelelő embert találjon az ország élére.
Szlovéniában pedig megint a kormányváltásra voksoltak. Ez történt 2014-ben és 2018-ban is. Most a legnagyobb hibát talán azzal követte el Janez Jansa, hogy teljes mértékben Zelenszkij oldalára állt. Ezzel szemben a győztes Szabadság Mozgalom a belpolitikai kérdésekre összpontosítottak, és nem egy olyan konfliktusba próbálták belerángatni az országot, amihez Szlovéniának sincs semmi köze. Ne felejtsük el azt sem, hogy Jansa 2020-ban választói felhatalmazás nélkül, csupán a parlamenti sakkjátszmáknak köszönhetően szerezte meg a kormányfői posztot. Az utóbbi pedig sokaknak nem tetszett. Szlovéniában tehát kormányváltás lesz, míg Franciaországban marad a jelenlegi vezetés.
Macron győzelme mindenképpen azt jelenti, hogy Franciaország továbbra is európai vezető szerepre tör majd, és megpróbálja csökkenteni az amerikai befolyást a kontinensen. Az utóbbi mindenképpen jó hír lehet a számunkra. A szlovéniai változásnak értelemszerűen nem lesz nagy európai hatása, de a közép-európai térség erőviszonyait azért megváltoztathatja a baloldali erők javára.
A globalista elit, szoros szövetségben a BoBo-kal (bohém burzsuák) és az azokat kiszolgáló bevándorló hátterű szavazókkal, a teljes média támogatásával győzött. Le Pen, immár sokadszor, kénytelen…
Én ezt sem értem: veszek egy kilo kenyeret es a pék dönti el, hogy kit kínálhatok meg belőle?
Akkor miért nem saját magam gyártom a lőszert/kenyeret???
Macron folytatja!
Franciaország szavazott!
Úgy fest, hogy Macron marad a francia elnök.
Legalább a hazai liPsiknek ennyi jut a negyedik kétharmados buktájuk után.
Amúgy vicces nézni őket, hogy annyira örülnek Macron győzelmének, mintha…
Franciaországi Iszlám Kalifátus
Franciaország: Macron simán legyőzte Marine Le Pen-t
Exit poll: 58 százalékkal Emmanuel Macron nyert, Marine Le Pen csak 42 százalékot kapott a francia elnökválasztáson!
Újabb Macron-kormány alakul: a szavazatok 58 százalékával nyert a regnáló elnök. Tisztes helytállás, Marine Le Pen! 
Visszavonta a másodfokú riasztásokat a meteorológiai szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta a korábban zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztást, így Magyarország…

Nincs változás Európában!! Az első részeredmények szerint magabiztosan nyerte Emmanuel Macron a francia elnökválasztást. Újabb öt évig államfő lehet. (58-42-re győzött Macron Marine Le Pen ellen az…