A közös európai gázbeszerzés egyelőre több kérdést vet fel, mint amennyi problémát megold.

👉 Ma az Európai Bizottság közös gázbeszerzésre vonatkozó javaslatot visz az európai kormányfők elé.
👉 A Bizottság létrehozna egy uniós szintű munkacsoportot, ami összefogná az európai gázigényeket és arra próbálna meg beszállítókat keresni.
👉 A munkacsoportot a Bizottság vezetné és a tagállamok delegálhatnának bele tagokat.

A javaslat potenciális előnyei a következők.

A munkacsoport által képviselt nagyobb volumennel vélhetően kedvezőbb beszerzési árat lehetne kialkudni.
Az európai szereplők nem versenyeznének egymással a harmadik országból érkező beszerzési forrásokért.

Az ötlet azonban számos kérdést és buktatót is felvet.

1️⃣ Egyelőre nem egyértelmű, hogy önkéntes lesz-e a csatlakozás a munkacsoportba, vagy kötelező. Talán ez a legfontosabb pont.
👉 Ha a csatlakozás önkéntes, felmerül a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e a megoldásra.
Az országokat/vállalatokat elvileg eddig sem akadályozta semmi abban, hogy közösen lépjenek fel vásárlóként, mégsem tették.
A közös beszerzést leginkább azok az országok szorgalmazzák, amelyek rossz helyzetben vannak (nincs elegendő gáz a piacukon), illetve amelyek jelentős LNG-terminál kapacitással rendelkeznek (hiszen a közös platform várhatóan leginkább LNG-t szerezne be, ami növelné a terminálok üzemeltetőinek bevételét).
Egyelőre nem világos, hogy a csatlakozás miért érné meg azoknak az országoknak, amelyek csővezetéken keresztül szerzik be a gázt és kedvező szerződéseik vannak.
👉 A csatlakozás kötelezővé tétele viszont beláthatatlan változásokat okozna az európai energiaszektorban.
Az ellátásbiztonság garantálása tagállami hatáskörből szinte teljes egészében uniósba kerülne át és (különösen a jelenlegi helyzetben) nehéz elképzelni, hogy ezt az országok vezetői, vagy állampolgárai támogatnák.
Az európai gázpiac működési modelljét (amit a bizottsági iránymutatások alakítottak az elmúlt évtizedekben), a meglévő szerződéseket, a vállalati és tulajdonosi struktúrát és még sok minden mást gyökeresen át kellene alakítani, amire nincs idő és használható/átgondolt alternatíva.

2️⃣ Az orosz import csökkentésének legnagyobb korlátja jelenleg nem az, hogy drágák az alternatív források, hanem, hogy nem állnak rendelkezésre.
A világpiacon energiaszűke van és a rövid távon elérhető gázmennyiség jelentős részét már más régiók vásárlói lekötötték.
Az EU nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy képes legyen befogadni az orosz import kiváltásához elegendő cseppfolyós gázmennyiséget.
👉 Ahhoz tehát, hogy a javaslattal elérhető potenciális árelőnyt érvényesíteni lehessen, előbb számos egyéb feltételnek teljesülnie kell, amihez több év kell.

3️⃣ A javaslat ellentmond a Bizottság korábbi liberalizációs törekvéseinek.
Az elmúlt tizenöt évben Brüsszel azon dolgozott, hogy a piaci szereplők, a hosszú távú szerződések irányából a rövid távú, tőzsdei ügyletek irányába mozduljanak.
Az új munkacsoport azonban várhatóan hosszú távú szerződéseket kötne.
Ráadásul Európa belső piacának működése is szükségképpen átalakulna: a mostani liberalizált modellről át kellene állni valamilyen új elszámolási mechanizmusra.
A jelenlegi piacszervezési és szabályozási modell évtizedek alatt, részben organikusan alakult ki. Ha ezt leváltjuk új, néhány hét alatt összerakott piacszervezési és szabályozási megoldásokkal, annak számos nem várt negatív következménye lesz.

4️⃣ Kérdés, hogy ki, milyen mértékben viselné a költségeket.
Az elmúlt években nem azért nem függetlenedett fokozott ütemben az EU az orosz gáztól, mert nem akart, hanem mert a csővezetéken érkező gáz olcsóbb volt más forrásoknál.
A gyors függetlenedésnek rendkívüli költségei lesznek, amik ráadásul egyenlőtlenül oszlanak majd el a tagállamok, a vállalatok és a fogyasztók között.
A javaslatról tehát csak a kompenzációs elvek ismeretében lehet érdemben tárgyalni (lehet, hogy ezek rendelkezésre állnak, csak nem nyilvánosak).

5️⃣ A földgázbeszerzések integrációja szükségképpen külpolitikai integrációt is jelentene.
A tagállamok eltérő külpolitikája és történelmi előzményei miatt különböző kapcsolatokat ápolnak a nem uniós országokkal.
Azerbajdzsánból például Magyarország vélhetően jobb eséllyel tudna beszerezni gázt más uniós országoknál, mert az elmúlt években sok energiát fektetett a két ország közötti kapcsolatok építésébe.
A közös uniós beszerzés teljesen új helyzetet teremtene amiben nem csak a jó, de a rossz előzmények is összeadódnának.
Azok a nyugati országok, amelyek ideológia-vezérelt külpolitikát folytattak és folytatnak, negatív horgonyt jelenthetnek más uniós országok beszerzéseiben.
Ez visszafele is igaz lenne: a közös beszerzés egyfajta külpolitikai tehetetlenséget okozna a tagállamoknak, így olyan országokkal kerülnének szoros függőségi viszonyba, amelyekkel nem feltétlenül akartak.
A közös beszerzéssel tehát a tagállamoknak nem csak energetikai, de külpolitikai szuverenitásuk egy részéről is le kellene mondaniuk.