️ Lehet, hogy BAJ VAN
️
Az elmúlt években többször előfordult, hogy a MÉDIA (még rosszabb esetben a KÖZÖSSÉGI MÉDIA) irányította a világ folyását.
👉 Például 2015-ben a bevándorlási válság idején!…
Tényleg a média irányít mindent?
️ Lehet, hogy BAJ VAN
️
Az elmúlt években többször előfordult, hogy a MÉDIA (még rosszabb esetben a KÖZÖSSÉGI MÉDIA) irányította a világ folyását.
👉 Például 2015-ben a bevándorlási válság idején! Hatalmas erővel nyomta a fősodor azt a hazugságot, hogy kizárólag “háború elől menekülő, kisgyerekes családok” jönnek Európába. Könnyfakasztó fotókkal rá is erősítettek erre.
Akkora volt a nyomás, hogy a nyugati politikusok nem tehettek mást, megnyitották a határokat. Azóta is nyögi Európa a következményeit.
👉 Volt jópár hasonló eset a világjárvány idején is. 2020 tavaszán például beindult az őrület a közösségi médiában, hogy a koronavírus miatt veszélyben vannak a gyerekek, muszáj bezárni az iskolákat. A politikusok ekkor sem bírták a nyomást, hónapokig nem volt rendes tanítás. Ez is hatalmas károkat okozott.
️ Lehetne még sorolni. Szinte(?) mindent a média, illetve a közösségi média hangadói irányítanak.
️MOST A HÁBORÚVAL KAPCSOLATBAN VAN ÓRIÁSI NYOMÁS a politikusokon:
Vigyenek fegyvert!
Döntsenek még szigorúbb szankciókról!
Legyen repüléstilalmi övezet!
Ne vegyenek olajat!
Zárják el a gázt!
Küldjenek katonát!
☝️Ezt harsogja egyre erőteljesebben a fősodorbeli média.
Vajon a politikusok megint beadják a derekukat
Most is meg akarnak felelni a sajtó elvárásainak
Ez lenne a jó irány
️ Túl nagy a tét, ezúttal nem szabad hibázni!
️ Lehet, hogy BAJ VAN
️
Az elmúlt években többször előfordult, hogy a MÉDIA (még rosszabb esetben a KÖZÖSSÉGI MÉDIA) irányította a világ folyását.
👉 Például 2015-ben a bevándorlási válság idején!…
Márki-Zay megint sokkot fog kapni.
1990 ÓTA - AMIKOR 18 ÉVES LETTEM - UGYANEZT TESZEM… 




