Itt vannak a legújabb magyarországi fejlesztések!

Aki a fejlődésre szavaz, az a Fideszre szavaz!
️Íme újabb 8 fejlesztés, a mellékelt videókban és weboldalunkon pedig további, több ezer!

Van pénz családtámogatásra, 13. havi nyugdíjra, fiatalok adómentességére, olcsó rezsire és még fejlesztésekre is. Így "lop az Orbán", libsik!

Zalaegerszeg: új tanműhely
Átadták a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont üzemcsarnokát
A középfokú gépészeti oktatás első magyarországi ágazati képzőközpontja jött létre a zalai megyeszékhelyen, ahol a kis- és középvállalkozások (kkv) összefogásával tudják biztosítani a szakemberigényt - közölte Palkovics László. a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont üzemátadó ünnepségén.
Az innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, a kkv-k és a középfokú oktatás együttműködésére alapozott képzőközpont "zalaegerszegi találmány", ugyanis 2014-ben itt fogalmazódott meg annak az ötlete, hogy a kisebb cégek hogyan tudják "összeadni" a tudásukat.
Jelezte, hogy egy hasonló intézmény van még az országban, Kecskeméten, ahol az ipar 4.0 elvárásainak megfelelő képzés folyhat. A következő évek kihívása mind a felsőoktatás, mind a szakképzés területén, hogy a munkaerőigényt ki tudják elégíteni.
Forrás: https://kanizsaujsag.hu/hir/202203/atadtak-a-zalaegerszegi-dualis-agazati-kepzokozpont-uzemcsarnokat

Autista Mintaház Budapesten
Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrehozott intézmény az autizmussal élő gyerekek fejlesztését és családjuk hosszútávú támogatását szolgálja.
A csütörtöki átadáson Nagy Anikó, a Heim Pál gyermekgyógyászati intézet főigazgatója elmondta, 2016 óta tervezték azt, hogy új módszerrel, szakemberek összefogásával megteremtik azt a lehetőséget Magyarországon, hogy autista gyermekek hangulatára tervezett és létrehozott épületben, megnyugtató környezetben diagnosztizálják őket és az egyéni szükségleteiknek megfelelő fejlesztést alakítsanak ki.
Az intézményben nemcsak a hagyományos orvosi terápia kap helyet, hanem a gyógypedagógia, valamint a játék, a zene és színek is
Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20220317-atadtak-az-autista-mintahazat-budapesten.html

Mórahalom: új járási hivatal
Gulyás Gergely osztott meg képeket az eseményről: A Mórahalmi Járási Hivatal új épületének átadásán
Forrás: https://www.facebook.com/gergely.gulyas.585/posts/516648829826237

Buda: 75 új busz érkezik
Fürjes Balázs írta: Tovább zöldítjük Buda és a budai agglomeráció közlekedését! 75 db új alacsonypadlós, környezetbarát kékbuszt állítunk forgalomba.
A budapesti közösségi közlekedés támogatásának és fejlesztésének részeként, a kormány 100%-os támogatásával 75 db vadonatúj, korszerű, környezetbarát, CNG-vel vagyis sűrített földgázzal működő autóbuszt állítunk forgalomba a budapesti és az agglomerációs közlekedésben.
E buszok a kékbuszos budapesti flotta részei lesznek, és a BKK hálózatában közlekednek majd idén nyártól. Beszerzésükre a kormány 7 milliárd forintot biztosított. Erről tartottunk ma sajtótájékoztatót Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel.
Az új buszok a menetrendszerű fővárosi buszközlekedés részei lesznek: többek között a II. és XII. kerületekben és az észak-budai agglomerációban közlekednek majd. Hetente 300 ezer utas utazhat majd velük.
A forgalomba álló, 106 férőhelyes, 27 ülőhellyel rendelkező járművek új generációs, környezetbarát buszok.
Alacsonypadlósak, klimatizáltak és akadálymentesek -
a kerekesszékkel és babakocsival való felszállást rámpa segíti.
Fedélzeti utastájékoztató képernyőkkel, kamerákkal és utasszámlálóval vannak ellátva.
Az utasok kényelmét wifi-előkészítés és USB-csatlakozók szolgálják.
KEVESEBB LESZ A ZAJ ÉS TISZTÁBB A LEVEGŐ!
A buszok a legkorszerűbb dízelbuszokhoz képest is zöldebbek, csendesebbek és modernebbek: a legszigorúbb Euro 6-os környezetvédelmi besorolással rendelkeznek Így kevesebb károsanyagot, szén-dioxidot és kormot bocsátanak ki a levegőbe. A dízel autóbuszokhoz képest pedig jóval csendesebbek is. Így forgalomba állásukkal kevesebb lesz a zaj és tisztább lesz a levegő.
Forrás: https://www.facebook.com/furjesbalazsbp/posts/343153671167046

Pécs: épül az új parkolóház
Új parkolóház Pécsett: ősszel adják át a 196 férőhelyes tömböt
A Honvéd utcában épülő parkolóházat a Pécsi Tudományegyetem építteti a Modern Városok Program keretében több mint 1 milliárd forintos támogatásból.
Éves szinte 100 ezer fekvőbeteget és 1,5 millió járóbeteget látnak el a Klinikai Központban
– Nemcsak a klinikán dolgozók, hanem az ide érkező betegek is használhatják majd a parkolóházat
Forrás: https://pecsaktual.hu/kozlekedes/uj-parkolohaz-pecsett-osszel-adjak-at-a-196-ferohelyes-tombot

Veszprém: új tanműhely
Elkészült a veszprémi iparos park egyik eleme: felújított tanműhely és új oktatási szárny várja a szakipari tanulókat
A most átadott fejlesztés része annak az összesen 8.8 milliárd forintos projektnek, amelynek alapkövét 2021 áprilisában tették le. Ennek részeként két helyszínen, Iparos Park néven hoznak létre képzőközpontokat Veszprémben. A beruházás másik helyszíne a Szakipari Ágazati Képzőközpont létrehozása a Házgyári úton. A fejlesztésekkel a CNC forgácsoló, a CNC gépkezelő, a CNC programozó, a műszerész és a szerszámkészítő szakmákat kívánják erősíteni.
Részletek: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2022/03/elkeszult-a-veszpremi-iparos-park-egyik-eleme-felujitott-tanmuhely-es-uj-oktatasi-szarny-varja-a-szakipari-tanulokat-

Balaton: új kompok
A kormány támogatásának köszönhetően folytatódik a BAHART jelenlegi flottájának megújítása: az első komp néhány napja került vízre, és még az idei évben mind a négy új hajó megérkezik a Balatonra. Történelmi léptékű fejlesztésről van szó a balatoni hajózás életében, hiszen 40 éve nem volt új hajója a Balatonnak, írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az állami 6,6 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően
KÉT 45 MÉTERES KOMPOT ÉS KÉT 35 MÉTERES KATAMARÁNT SZEREZ BE A BAHART KÖZEL 5,7 MILLIÁRD FORINTBÓL.
Forrás: https://www.origo.hu/gazdasag/20220317-balaton-komp-debutalas-gyartas.html

Kaposvár: új e-buszok
Átadták Kaposvár két vadonatúj Ikarus 120e villanybuszát
A székesfehérvári Ikarus még tavaly szeptemberben nyerte el a két darab tisztán elektromos hajtású városi autóbusz és a hozzájuk való töltőinfrastruktúra szállításának jogát a Kaposvári Közlekedési Zrt. részére – ez a tender önmagában is megérne egy misét, lévén, hogy csak a negyedik nekifutásra lett sikeres. November végén maga Széles Gábor, az Ikarus elnöke tett közzé fényképeket közösségi oldalán gyártósoron járművekről, januárban pedig Szita Károly kaposvári polgármester is meglátogatta kíséretével az akkor már szinte teljesen kész autóbuszokat. A járművek február végén érkeztek meg Kaposvárra, majd a sikeres műszaki átvételt követően március 5-én délelőtt hivatalosan is bemutatkoztak a nagyközönségnek
Részletek: https://magyarbusz.info/2022/03/06/atadtak-kaposvar-ket-vadonatuj-ikarus-120e-villanybuszat/

Kapcsolódó videók
👉2021-ben épült: https://bit.ly/3hU7i6H
👉Fejlesztések (2021 nyár vége, ősz) https://bit.ly/3t1jDN6
👉Fejlesztések (2021 tavasz vége, nyár) https://bit.ly/37khDqK
👉Modern Városok Program eredményei: https://bit.ly/3I3JO9U
👉Köznevelési intézmények: https://bit.ly/3CtSC7U
👉Egészségügy: https://bit.ly/3vVXBNi
👉Ezt tette Orbán a műemlék épületeinkkel!: https://bit.ly/3CuiKj8
👉Ezt tette Orbán a tömegközlekedéssel: https://bit.ly/3tNtRQg
👉További fejlesztések: https://szamokadatok.hu/fejlodes

ADD TOVÁBB!

Hahó villalakók, gyorsan gyorsan a képernyő elé, itt a pszichológus bácsi!

Márki-Zay Péter a baloldal miniszterelnök jelöltje az egykori villalakó VV. Zsolti vendégeként egészen érdekes fordulatokkal…

A Gyurcsányék vezette baloldal MEGSZÜNTETNÉ a REZSICSÖKKENTÉST.

Nem hagyjuk! Mindenkinek megvan a maga sztorija arról, ahogy még válság előtt magyarok százezrei, milliói kerültek bajba, mert Fletóék…

A baloldal nem áll le! Háborúzni akarnak!

Márki-Zay kezdte azzal, hogy fegyvereket és magyar katonákat akart küldeni a háborúba. Ehhez csatlakozott azóta Gyurcsány többi embere. Most a momentumos Berg…

Beteg az egész család lelke!

Márki-Zay Péter apjának videója– csak erős idegzetűeknek!

Egészen nyomasztó és zavarba ejtő jelenetet találtunk Márki-Zay János fizikatanár főszereplésével, aki…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média