Mérhetetlen csalódottság, mérhetetlen düh tombol bennem!

Nem szoktam túl gyakran sportkérdésekben megszólalni, mivel alapvetően ezen az oldalon nem ilyen témákkal foglalkozom, de most kivételt teszek. Az előző rövid megjegyzéseimet elsősorban a düh motiválta. Most továbbgondolva pár megjegyzést mindenképpen tennék!

️A mai vereségnek az első számú oka az volt, hogy hetek óta arra építettünk mindent, hogy majd a portugálok úgyis kikaparják nekünk a gesztenyét. Ma pedig arra, hogy tudásban úgyis jobbak vagyunk, és ez a végén ki fog jönni! Hát nem jött ki: nem számolni, nem okoskodni, hanem küzdeni kellett volna a végsőkig, ahogyan azt az írek tették!

️Súlyos hiba volt, hogy Marco Rossival 2030-ig állapodott meg a Csányi Sándor vezette MLSZ! Ilyen a világon nincs, hogy ilyen időtávra kötnek szerződést valakivel, mindenféle eredmény elvárása nélkül! Már a 2024-es Európa-bajnokság sem sikerült túl fényesen, ott is abban bíztunk, hogy más kikaparja nekünk a gesztenyét. Már akkor érdemes lett volna elgondolkozni egy váltáson a szövetségi kapitányi poszton! De nem így tettek, hanem még egy lapáttal rátettek! Ennek a botrányosan rossz döntésnek, jó lenne, ha felelőse is lenne!

️Úgy vélem, Marco Rossi az egész selejtezősorozatban rosszabbnál rosszabb döntéseket hozott, és ennek a gyümölcse ma „érett meg”. A mai botrányosan rossz cserékre egyszerűen nincs magyarázat! Már az írországi meccsen sem volt képes kontrollálni a történeseket, pedig bőve lett volna akkor is variációs lehetősége. Elfogyott a tűz, elfogyott a lelkesedés,és bizony úgy látom, a hit is elfogyott!

️Az MLSZ-nek nem a szurkolókkal kell foglalkoznia, és háborút hirdetni ellenük. Tényleg nem értem, hogy az kinek jó, ha a válogatott iránt legelkötelezettebb emberekbe rúg bele folyton a Csányi Sándor vezette testület. Mi ennek az értelme? Kérem valaki ezt magyarázza el nekem!

️Az MLSZ hosszú évek óta azt a Ferencvárost támadja, amely a legtöbbet tette az elmúlt években azért, hogy a magyar labdarúgás megbecsültsége nőjön. Ma a Ferencváros harmadik helyen áll az Európa-Ligában, és az MLSZ vezetése azt sem tudta kinyögni, hogy köszönjük! Jó lenne, ha a magyar labdarúgás vezetői elismernék azokat, akik tényleg sokat tettek a sportág nemzetközi megbecsültsége érdekében!

️Végül azoknak üzennék, akik most örömködnek a hatalmas kudarcon: szégyen amit műveltek, én a helyetekben messzire elkerülnöm a fürdőszobai tükröt is!

Hasznos időtöltés lehetett... mint általában a "diktafonkirállyal"!

Bármilyen is a politika, a hazug árulókra ott sincs szükség!

Ki irányítja az EU-t? A koppenhágai csúcs, rejtett kereskedői érdekek mentén

"Én maradok. Fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában, és én az elkövetkező négy évben…

Megkérdezték Orbán Viktort, hogy viseli az ellenzék támadásait!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média