Hírhamistási botrányba keveredett a BBC, lemondott a tévétársaság vezérigazgatója, Tim Davie!
👉👉👉Orbán Viktor bizony olyat tett, amire évszázadok óta nem volt példa a magyar történelemben!
👉👉👉Érdemes pár nappal a washingtoni csúcs után mérlegre tenni, hogy mi is történt itt valójában: nem a kis apróságok, hanem a nagykép az érdekes. Született rengeteg megállapodás, kisebbek és nagyobbak. Ezek pontos hatásairól majd csak akkor tudjuk kiállítani a bizonyítványt, ha életbe lépnek, ha megvalósulnak, vagy éppen nem valósulnak meg a tervezett beruházások. De igazából nem ez a lényeg.
👉👉👉A lényeg, hogy egy magyar politikai vezetőről szinte biztos, hogy évszázadok óta nem beszélt úgy egy nagyhatalom vezetője, ahogyan most Donald Trump beszélt Orbán Viktorról. Amióta 1526 után Magyaroszág elveszítette a nagyhatalmi-középhatalmi státuszát, azóta a nagyhatalmak számára nem voltunk tényezők, nem érdekelte őket a véleményünk.
👉👉👉Most az Egyesült Államok elnöke nemcsak figyeli a Magyarországon történteket, hanem példaként tekint arra, ahogyan Orbán Viktor vezeti az országot. Elismerően szól az itthon történtekről, és nyíltan kiáll a magyar kormányfő mellett. Ilyenre nemhogy 1990 óta nem volt példa, hanem a korábbi vészterhes évszázadokban sem. Ezt bizony becsüljük meg, mert a mi életünkben nagy valószínűséggel ilyen nem lesz többet!
/posztok.hu
Rég nem látott csúcsokon a forint árfolyama!



