A járvány alatt egyre kevésbé egymással tartottunk kapcsolatot, sokkal inkább egymás képernyőn megjelenő részével. „A képernyő-másikkal pedig bármit meg lehet tenni: le lehet némítani, láthatatlanná lehet tenni, ki lehet kapcsolni, el lehet távolítani.” Ennek következmény...

A világjárvány felgyorsította azt a folyamatot, amelynek során a számítógép a világhoz való viszonyunk általános metaforájává válik: nem annyira azért, mert modellezi a világot, hanem azért, mert a világ birtokba vételének alapvető eszközévé vált. Miközben szinte mindent elérünk, és a segítségével virtuálisan bárhová eljutunk, ki is szorulunk a közvetlen tapasztalatok világából.

A legjobb csapat. Hajrá, jobboldal!
Sokat edzettünk, felkészültünk, csatasorba álltunk és rengeteget fogunk dolgozni a következő hetekben, mert MEG AKARJUK NYERNI EZT A CSATÁT! 💪
Veletek, közösen, itt…

Tegnap tettem közzé ennek a vidónak az első felét, amelyben Novák Katalin mutatta be Tucker Carlsonnak (Fox News) a magyar családtámogtási rendszer elemeit.

Ha valakinek még kétségei lennének: ennek…

HONT ANDRÁS "LEBEVÁNDORLÓZTA" LIU SHAOANG-OT

Itt tart még mindig a baloldal szellemileg. Egy 2017-es HVG cikket, amiben kiforgatták Orbán Viktor szavait kommentelt be a MAGYAR olimpiai bajnok képe alá.

Fodor Zoltán Bence tűzoltó őrmester már gyerekként sok időt töltött a sárbogárdi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon édesapjával, Fodor Zoltánnal, aki szintén beosztott tűzoltóként kezdte, majd…

LIU SHAOANG MAGYARORSZÁG ELSŐ EGYÉNI TÉLI OLIMPIAI BAJNOKA! 🙏
A kiváló sportember rövidpályás gyorskorcsolyázás férfi 500 méteres versenyszámában diadalmaskodott.
Szívből gratulálok és KÖSZÖNJÜK!!!

A baloldal valódi vezetője Gyurcsány Ferenc, aki elsőként tartott évértékelőt pénteken. Övé a legerősebb baloldali párt, most pedig Márki-Zay Péterrel a kirakatban térne vissza a hatalomba Bajnaival…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média