Az egymás után három helyről kirúgott riporternő legviccesebb hízelgéseit és tévedéseit is megmutatjuk. Elmondjuk, ki próbálja felhívni magára a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal figyelmét. Segítünk neki.
Szeretne egy jól működő közmédiát felépíteni Magyarországon - ezekkel a szavakkal ajánlkozott fel Veiszer Alinda a baloldalnak, jelezve, hogy tévéelnök akar lenni. Korábban már volt arról szó, hogy a Momentum főpolgármesterjelöltje lesz, még korábban kultuszminiszter szeretett volna lenni, ez tehát egy újabb karrierálom. Érdemes felidézni eddigi pályafutását, a legviccesebb hízelgéseit és legnevetségesebb tévedéseit.
️Hiába hazudozott és próbálta meg letagadni Karácsony Gergely, kiderült: 5,22 millió forint jutalmat kapott Barts Balázs, aki a Városháza-ügy egyik főszereplője.
FEKETE-GYŐR MOST HERGEL, A LELÁTÓKON MEG MAJD POZŐRKÖDIK… Itt van ez a Fekete-Győr nevezetű, bukott Momentum-elnök, akinek egész dicstelen politikai pályafutása a NOlimpia kampánnyal kezdődött. Amivel…
Első ugrásukat hajtották végre azok a hajózó jelölt katonák, akik a repülő kiképzésük előtt ejtőernyős kiképzésben részesülnek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisnál.