Soha nem látott összefogás veszélyezteti az Egyesült Államokat!

Még 2001 novemberében Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai újságíróknak azt állította, hogy elképzelhetetlen egy új hidegháború Moszkva és Washington között. “Ha valaki azt gondolja, hogy Oroszország ismét az Egyesült Államok ellenségévé válhat, akkor azt hiszem, ezek az emberek nem értik, mi történt a világban és mi történt Oroszországgal”.

Két évtizeddel később Putyin hangneme alapvetően megváltozott. A pekingi téli olimpia alkalmából tett látogatása során Putyin és Hszi Csin-ping kínai elnök hosszú közös nyilatkozatukban ellenezték a NATO további bővítését, elítélték az új Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok szövetségét (AUKUS), és figyelmeztették Washingtont, hogy ne telepítsen közepes hatótávolságú rakétákat sem Európába, sem Ázsiába.

A Nikkei Asia portál elemzése szerint Putyin látszólag nyugatbarát vezetőből Kína egyik legközelebbi geopolitikai partnerévé vált. “Kína a mi stratégiai párnánk” - mondta Szergej Karaganov, az orosz Kül- és Védelmi Politikai Tanács vezetője, aki régóta a Kreml tanácsadója. “Tudjuk, hogy bármilyen nehéz helyzetben támaszkodhatunk Kínára katonai, politikai és gazdasági támogatásért”. A mostani helyzetben, főleg az ukrajnai ellenétek miatt egyre inkább szüksége lehet Moszkvának.

Kína eddig óvatos támogatásáról biztosította Oroszországot a szembenállásban. “A kínai fél szimpatizál és támogatja az Orosz Föderáció által előterjesztett javaslatokat, amelyek hosszú távú, jogilag kötelező erejű biztonsági garanciák létrehozására irányulnak Európában” - áll a Putyin-Xi nyilatkozatban. Hasonlóképpen, a múlt hónapban Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésében Vang Ji kínai külügyminiszter sürgette Washingtont, hogy foglalkozzon "Oroszország jogos biztonsági aggályaival".

Zhang Xin, a sanghaji Kelet-kínai Egyetem Orosz Tanulmányok Központjának munkatársa szerint egy eszkalálódó európai helyzet bizonyos előnyöket és hátrányokat jelentene Kína számára. A Nikkei Asia című lapnak elmondta, hogy az ukrajnai válság rontatja Peking azon erőfeszítéseit, hogy szorosabb gazdasági kapcsolatokat alakítson ki Európa és Ázsia között az Övezet és Út kezdeményezésének köszönhetően. Zhang szerint azonban a "közvetett hatás" stratégiai előnyökkel is járhat. “Ami most Európában történik, az az USA általános globális erőforrásainak jelentős kimerülése” - mondta Zhang. "Ha Washington végül arra kényszerül, hogy erőforrásainak nagy részét az európai hadszíntéren kösse le, akkor ez korlátozni fogja azon képességét, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térségben megerősítse szerepvállalását Kínával szemben."

Lyle Goldstein, a washingtoni székhelyű Defense Priorities agytröszt elemzője és az amerikai haditengerészeti főiskola volt kutatóprofesszora hasonlóan vélekedett. Úgy érvelt, hogy ha Moszkva és Peking tovább fokozza politikai és katonai együttműködését, Washington azt kockáztatja, hogy veszélyesen túlterheltnek találja magát. Goldstein azt állította, hogy az Egyesült Államok “nincs felkészülve háborúra Európában, és nem vagyunk felkészülve háborúra Ázsiában. A haderő elrendezése egyszerűen nem elegendő, még csak megközelítőleg sem”. Más elemzők nem értenek ezzel egyet, hangsúlyozva, hogy az elrettentés Európában és Ázsiában más katonai erőforrásokat igényel, és hogy egy esetleges ukrajnai orosz invázió megerősítheti Biden elszántságát Tajvan megvédésére.

Oroszország és Kína kapcsolata 2014 után kezdett el mind szorosabbá válni. Andranik Migranjan, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének professzora szerint Kína gazdasági ereje és növekvő külpolitikai magabiztossága miatt logikus választás volt Oroszország számára. “Ezt a döntést nem a szerelem, hanem a szükségszerűség motiválta, mert ha az ember bekerítve és pénzügyileg megfojtva találja magát, akkor természetesen olyan partnereket keres, akikkel tompíthatja ennek a nyomásnak a hatásait” - érvelt. “Oroszország számára a leghatékonyabb és legreálisabb lehetőség Kína volt, mivel ez egy olyan ország, amely szintén amerikai nyomás alatt áll, és saját ambíciói vannak a globális vezetésre".

Bár Kína nem ismerte el a Krím annektálását, kerülte északi szomszédjának bírálatát, és nem volt hajlandó betartani a szankciókat. A kínai-orosz kereskedelmi forgalom a 2014-es 88,4 milliárd dollárról 2021 első 11 hónapjában 125 milliárd dollár fölé emelkedett az orosz statisztikák szerint. A kínai adatok szerint az egész éves érték meghaladta a 140 milliárd dollárt, amit az energetikai projektek tápláltak. Oroszország olyan kínai technológiai óriásokat fogadott be, mint a Huawei Technologies. Kínával az űrben is folytat projekteket, többek között közös kutatóbázis létrehozását tervezi a Holdon. A legnagyobb figyelmet azonban a mélyebb biztonsági együttműködés kilátásai vonzzák. Bár a hivatalos katonai szövetségtől elzárkóztak, Putyin és Hszi azt mondták, hogy a barátságnak "nincsenek határai - nincsenek "tiltott" területek".

Tom Miller, a Gavekal Research munkatársa azt írta, hogy az orosz-kínai kapcsolat többé nem tekinthető pusztán “kényelmi tengelynek”. “Az Egyesült Államok és szövetségesei hagyományosan különálló kihívásként tekintettek Kínára és Oroszországra, amelyek inkább párhuzamosan, mint együttműködve dolgoztak. Ez most változik” - tette hozzá Miller, megjegyezve, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nemrég azt mondta, hogy a párost "kombinált fenyegetésként" kell kezelni. Ahogy Kína támogatta Oroszország NATO-val kapcsolatos álláspontját, Moszkva Pekinggel együtt ellenzi az Egyesült Államok által vezetett koalíciókat az ázsiai-csendes-óceáni térségben, beleértve a négyoldalú biztonsági párbeszédet és különösen az AUKUS-t (USA, Nagy-Britannia, Ausztrália) is.

“Az olyan szövetségek, mint a Quad (USA, India, Ausztrália és Japán) és az AUKUS elsősorban azért elfogadhatatlanok Oroszország számára, mert Kína számára is elfogadhatatlanok” - mondta Fjodor Lukjanov, a Russia in Global Affairs című folyóirat főszerkesztője. “Elég fontos koordinációt látunk ebben a kérdésben, mivel Kína kijelenti, hogy a NATO bővítése rossz, még akkor is, ha a kérdés nem érinti őket közvetlenül. Oroszország ugyanezt teszi az ázsiai-csendes-óceáni térség különböző paktumai esetében”.

Hogy hová vezet ez a megközelítés, azt csak találgatni lehet. Goldstein úgy véli, hogy az AUKUS-megállapodás, amely az atom-tengeralattjáró-technológia Ausztráliával való megosztásáról szól, "megnyitotta az ajtót" Oroszország és Kína előtt, hogy új közös fegyverzetfejlesztési projekteket folytassanak, beleértve esetleg a saját tengeralattjáró-együttműködést is.

Miller Gavekal úgy vélte, hogy a teljes körű Nyugat-ellenes szövetségtől való félelmek "túlzóak", mivel mind Moszkva, mind Peking "továbbra is ragaszkodik a stratégiai autonómiához, és soha nem fog olyan kötelező erejű biztonsági megállapodásokat kötni, amelyek miatt háborúzniuk kellene egymásért". Mégis, ha más nem is, az AUKUS-hoz hasonló nyugati biztonsági kezdeményezések tökéletes bizonyosságot jelentettek a Kreml számára, amelynek "valami ellenfélre" volt szüksége, hogy megszilárdítsa a Kínával való kapcsolatát, és komoly tényezővé váljon Ázsiában - véli Alekszej Maszlov, a Moszkvai Állami Egyetem Ázsiai és Afrikai Tanulmányok Intézetének igazgatója. "Fontos megmutatni, hogy Kína és Oroszország egy irányba halad" - mondta Maslov - "mert Oroszország önmagában nem befolyásos szereplő az ázsiai világban".