👍👍👍Alaposan beolvastak a háborúpárti román elnöknek! Azt kapta, amit megérdemelt!

👉👉👉Nicușor Dan román elnököt hangos tiltakozás fogadta október 24-én jászvásári látogatása alkalmával, amikor megérkezett a Nemzeti Színház elé, hogy részt vegyen az Alexandru Ioan Cuza Egyetem és a George Enescu Művészeti Egyetem 165 éves fennállását ünneplő ceremónián.

„Te vagy a leggyengébb elnök! – vágta Dan fejéhez az egyik feldühödött férfi.

Részletek kommentben!

☝️Brüsszelben is át kell venni a hatalmat️Különben az Európai Uniónak vége

Gulyáságyú Balázs így pózolt a Békemeneten, lehet, hogy átállna, mint a románok
🤌A korábban Simicskás, majd jobbikos propagandista tavaly már Tiszás propagandista lett, egy harmadik messiás bukásának…

Orbán Viktor édesanyja vitte el a show-t a Békemeneten. 👍🇭🇺
Elmondta, büszke fiára, és az egész család ugyanúgy támogatja fiát, ahogyan a magyarok többsége is. Alaposan helyre is tette néhány…

Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.

Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy…

Ez volt a második rész, a harmadikban lesz két “sztárvendégem”

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média