Hamarosan elképesztő őrjöngésbe kezd a The Man: újabb Tisza sziget dobta be a törölközőt!
Miért kapott végső léket a „bezzegromániázás”?
A románok 45 százaléka csak a túlélésért dolgozik, és azoknak, akiknek a hónap végén még maradt pénzük, a harmaduk egyáltalán nem takarékoskodik – derült ki az egyik romániai hírtévé felméréséből.
2025 augusztusában Románia az Európai Unióban a dobogó első fokára lépett az infláció mértékét tekintve. Az országban 9,9 százalékkal nőttek az árak a tavalyi év azonos időszakához képest, és ezzel az uniós tagállamok közül a keleti szomszédunkban volt a legnagyobb a drágulás.
Szinte vég nélkül hozhatnám a hasonló híreket a román gazdaságról, de ezzel most nem szeretném az idejüket húzni. Egy a lényeg, ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli interjújában világosan megfogalmazta: vége van a „bezzegromániázásnak”! A lufi csúnyán kippukadt! Mi, akik a józan ész pártján állunk, már évek óta csak nevettünk a balos-libsi közgazdászokon, akik azt próbálták elhitetni velünk, hogy Romániában már kolbászból van a kerítés.
Most csúnyán lelepleződött a hazugságuk! Súlyos gondban van a román államháztartás és ennek a következménye, hogy az emberek folyamatosan szegényednek el. Igen, volt pár jó éve a román gazdaságnak, de az egész mögött nem a kemény munkával megszerzett fejlődés volt, hanem külföldi és belföldi hitelezés. A román politikai elit csúnyán átverte a magyar baloldali közgazdászokat, de ami az igazán nagy gond, hogy saját állampolgáraikat is illúzióban ringatták. Ennek a hazugságnak a súlyos árát most fizetik meg a román állampolgárok és sajnos az erdélyi magyarok is!
Mit tanulhatunk mi magyarországi polgárok a román „csodából”? Ne higgyünk azoknak a politikusoknak, akik erőfeszítések nélkül ígérnek rózsaszínű jövőt! Ez a szempont vezesse a kezünket a 2026-ban, amikor a szavazófülke magányában döntünk saját és gyermekink jövőjéről!
/posztok.hu





️